Hahó!
Ismét itt vagyok egy hosszabb kihagyás után!! Most sem fogom azzal rabolni az időt, hogy miért maradt ki majd 2 hónap, de az is lehet, hogy ha elolvassátok a bejegyzésemet, akkor megértitek. Pedig Isten az atyám megfogadtam, hogy mostantól többször írok keveset, de nekem nem mennek ezek a „megfogadások” már rájöttem, sokkal inkább bejön, ha csak úgy engedem, hogy sodorjon az ár, vigyen az élet vize, amerre „dolgom van”. Életemben nem éltem ilyen spontán módon az életemet, mint az elmúlt 7 hónapban (bizony már ennyi ideje kinn vagyok, döbbenetes neeeem?? :)), nem agyalom túl a dolgokat, nem aggódok feleslegesen, mondhatni, hogy szinte mindig azt teszem, ami jól esik, amikor jól esik… és ez még 80%-ban a munkámra is igaz 🙂 Nem tudom mi lesz egy hónap múlva, vagy hol virrad rám 3 év múlva, de nem is érdekel, mert JÓL ÉRZEM MAGAM és semmi más nem számít!! 🙂
Érdekes, hogy az utóbbi időben meglehetősen sok magyar talált meg a blogon keresztül, és nem csak Vas megyéből, hanem az ország más régióiból is, volt, aki a kinti munka- és életkörülményekről érdeklődött, egy fiatal pár ötleteket kért tőlem, hogy mivel töltsék el azt a 11 órát Dohában, míg a csatlakozásukra várnak Dél-Afrikából hazafele tartva, de a legnagyobb meglepetést mégis Marcsi és Zoli okozták, akik bár ugyanannak a magyar csapatnak a tagjai, mégis egymástól függetlenül kerestek meg, Marcsi még otthonról, Zoli már innen Dohából.
Szeptember elején, mikor a 2,5 hetes – többnyire otthon töltött – vakáció után visszajöttem Dohába örömmel tapasztaltam, hogy kezd felpezsdülni a kulturális élet, tele volt a város különböző eseményeket reklámozó plakátokkal, a mailboxom hírlevelekkel, azt sem tudtam mikor-hova menjek, így majdnem mindegyikre vettem jegyet. 🙂 Nehogymá’valaholnelegyekott!! 🙂
Az egyik ezek közül Verdi Aida-jának bemutatója volt a Katara-ban lévő Amfiteátrumban. Gyakorlatilag mióta kinn vagyok azóta arra vártam, hogy mikor szerveznek már végre valamilyen kulturális programot ebbe a csodálatos, ámde ezidáig kihasználatlanul álló szabadtéri színházba. Úgyhogy mihelyt kikerültek a plakátok azonnal vettem is pár jegyet, és milyen jól tettem, mert pár napon belül elfogyott az összes jegy mindkét előadásra, rengeteg ismerősöm lemaradt róla.. (Ezt amúgy nem is nagyon értem, hogy miért csak 2 előadást terveztek belőle, mikor lazán könnyedén el tudtak volna adni min 5 teltházat is… pláne így hogy tudom mennyi embert reptettek ide, és szállásoltak el 3 hétig a Westbayben, akik a produkción dolgoztak, kész csoda lenne, ha legalább a költségeket behozná a 2 előadás, de ez már nem az én dolgom)
Talán egy héttel azután, hogy a fiókomban voltak már a jegyek, amikor Marcsi írt nekem a blogon keresztül, hogy lenne pár kérdése priviben… Elkezdtünk levelezni és kiderült, hogy ő és vagy még 100-120 (!!!!) magyar érkezik hamarosan Dohaba és mindannyian az Aida produkción fognak dolgozni. Rettentően boldog voltam és kimondhatatlanul büszke, hogy ezen az előadáson, ami gyakorlatilag egy mérföldkő Doha életében ( ez az első opera amit a városban színre visznek) ennyi tehetséges magyar művész és szakember fog szerepet vállalni. Mint megtudtam tőle a teljes tánckar, énekkar magyarokból áll, rengeteg ember a backstage-ben, fénytechnikusok, jelmezesek, öltöztetők, sminkesek, fodrászok mind-mind magyarok. Arról nem is beszélve, hogy a zenét a Qatar Philharmonic Orchestra adta hozzá, amiben szintén vagy 20 magyar tehetség zenél.
Az első előadáson, ami október 18-án volt amúgy maga az emír, Sheikh Hamad bin Khalifa Al-Thani és felesége is tiszteletét tette.
Zoli, aki világítótechnikus Marcsihoz képest egy pár nappal később (tőle függetlenül) keresett meg a blogon, hogy itt vannak, és ha van egy kis időm, akkor találkozzunk, beszélgessünk, adjak nekik tanácsot merre érdemes menni, mit érdemes megnézni stb. Ki is mentem pár nappal később a Kataraba, Zoli bevitt az egyik próbájukra, ahol aztán véletlenül Marcsival is összefutottam, akivel mióta kinn volt Dohában nem sikerült kommunikálnunk… Nagy élmény volt látni egy készülő előadás próbáját hátulról… ahogy szaladgálnak a jelmezes művészek, a headset-es rendezők, öltöztetők stb.. egy más világ nekem civilnek 🙂 És persze amerre fordítottam a fejem magyar hangot hallottam, ami azért elég meglepő errefelé 🙂
Szegények szinte minden nap éjfélig próbáltak, így mikor megtudtuk, hogy a 2 előadás között kapnak 2 szabadnapot, eldöntöttük Zsolttal (már korábban említett itteni magyar kollégám), hogy egy párukat kivisszük magunkkal Fuwairit Beachre (kb 1 órányi autóút Doha-tól), ahol a magyar közösség apraja-nagyja össze szokott jönni péntekenként (a forró július-augusztust kivéve) „tengerpartozni”, fürdeni, sütögetni, beszélgetni, strandfocizni…miegymás… Marcsi és Mariann még soha nem fürödtek tengerben, így külön öröm volt számomra, hogy hozzásegíthettem őket ehhez az élményhez. 🙂 A parton aztán kiderült, hogy a zenekar néhány magyar tagja is felkarolt egy pár emberkétt az Aida-s csapatból, így végül több, mint 60-an jöttünk össze, amiből egy hihetetlenül kellemes kis nap lett, sok-sok magyar csacsogással. 🙂 Ma este – ebben a pillanatban is – megy a második, egyben utolsó előadás, a kis csapat holnap hazarepül. Jó utat, jó pihenést, köszönjük ezt a csodás élményt, üdvözlet az otthoniaknak!! 🙂
A csoportkép Fuwairit Beach-en készült 2 napja
Visszatérve egy gondolat erejéig még a kulturális programokhoz, csak hogy még egy párat említsek az érdekesebbek közül: voltam egy berlini fiúcsapat – Red Bull Flying Bach – előadásán, akik egy japán balettos lánnyal kiegészülve Johann Sebastian Bach zenéjére adtak elő akrobatikus hip-hop illetve modern táncot. Fergeteges volt!! Háát mit ne mondjak a táncos teljesítményen túl szemet gyönyörködtető volt a sok izmos kockahas 🙂
A csapat qatari túrnéjáról hivatalos kisfilm is készült, amit az alábbi linkre kattintva tudtok megnézni:
Red Bull Flying Bach Qatar Tour
Négy telt házas előadást nyomtak végig egymást követő 4 nap csak itt Dohában. Ebből is látszik, hogy itt szinte bármit el lehet adni, mert ki vannak éhezve a fehér népek a kultúrára, és hála Istennek, Allahnak és az összes prófétának, ezt a kedves arab „vendéglátóink” is kezdik belátni, mert egyre másra szerveznek ide profi produkciókat, illetve sorban nyílnak meg új bárok, szórakozóhelyek, amik az igényesebb zenét kedvelő közönséget célozzák meg, ilyen például a St Regis Hotelben lévő Jazz Bar is, amit a New York-i Lincoln Center mintájára hoztak létre Dohában, és ahová a szeptember 24-ei nyitást követően a tervek szerint hétről-hétre újabb és újabb világhírű jazz zenészeket ill. zenekarokat hívnak majd meg. A másik kedvenc helyem, amit nemrég fedeztünk fel szintén a St Regis Hotelhez kapcsolódik, annak a kertjében, közvetlenül a tengerparton helyezkedik el, kilátással a Westbay színes tornyaira. Itt pedig csütörtök esténként elő reggae zene mellett fogyaszthatod el a frissen grillezett rákot, halat, bárányt tartalmazó 3 fogásos vacsorádat a kedvenc koktéloddal. Mennnyei!!! 🙂 És az is, hogy a törzsközönség 90%-a western (a fehér szót nem szeretem gyakran alkalmazni, mert még esetleg fajgyűlölőnek titulálna vki, ami nem igaz, csak felüdülés egy-egy olyan helyet találni itt, ahol az ember túlnyomó többségben hasonló kultúrkörben szocializálódott egyedekkel tud kulturáltan együtt szórakozni .. 🙂 Remélem finom voltam, és nőies 🙂
Beragadtam ebbe a témába, de talán azért is mert tényleg – a korábbiakhoz képest sokkal több – zenei, színházi élmény ért az utóbbi hetekben. Ilyen volt a „Doha Players” nevű amatőr színtársulatra bukkanásom is. A többnyire angol illetve angol ajkú lelkes amatőr fiatalokból (20-45 :)) álló csapat pár éve kezdte meg működését Doha-ban, és ma már egyre nevesebb helyeken adják elő többnyire saját szerzésű darabjaikat, nagy sikerrel. Ma volt pl. az utolsó előadása a „Girl’s Night’ c musical-üknek, ami szintén fergeteges visszhangot kapott, de ami legjobban bejött nekem azok a minden hónap első szerdáján rendezett úgynevezett „Open Mic Nights” (laza fordításban: „szabad a mikrofon” estek), ahol bárki, aki tehetséget érez magában és játszik vmilyen hangszeren, együttesben, vagy csak szólóban énekel (de nem kareoke), annak teret engednek a stage-en, ami gyakorlatilag a Doha Players Al-Gharafa-ban (Doha egyik negyedében) található villájának udvarán felállított kis színpad, körberakva műanyag székekkel asztalokkal, mindenki azt eszik-iszik, amit hoz, tehát egy kellemes, családias klubkoncert hangulata van az egésznek, ami nekem nagggyon bejött!! 🙂
A fotó az első Open Mic Night-on készült nem sokkal a koncert vége előtt, este 11 körül már kicsit szellősebben, mert másnap munka
Itt fejezem be, mert megbolondult a gépem!!!!! Nekem meg elfogyott a türelmem hozzá!!!! Folyt.köv 2 hét múlva, ha hazajöttem a Dubai-Abu Dhabi-Oman túrámról. Addig is élvezzétek a színes faleveleket, a friss must ízét, az erdő illatát eső után helyettem is, mert nekem ezek idén tutira kimaradnak… 🙁
Csók,
Blondie
A bejárat előtti „platz” a Pearlben
