A szőke Nő újra száguld :)))

Szalem Alejkum! 🙂

Ismét eltelt 10 mozgalmas nap, elmúlt egy Húsvét úgy, hogy nem érezhettem a házi füstölt sonka, a nagymama kalácsa, valamint a bolti üveges tejszínes torma és a frissen reszelt társának keveredéséből létrejövő ízorgiát a számban, ahogy apukám húsvéti sonkalevesét is nélkülözni kényszerültem, és kimaradt a tojásfestés izgalma is, de sebaj, voltak helyette – ha ezeket 100%-ban pótolni nem is tudó- de mindenképpen érdekes, testileg-szellemileg feltöltő, kikapcsoló, lazulós programjaim az elmúlt napokban.

Oly mértékben beindult a szocializálódásom, hogy gyakorlatilag a múlt héten egy napot kivéve minden nap mentem valahova, volt valami programom ( mozizás, kiülős/beülős dumcsizós, vacsizós esték, beach party, strandröpi, miegymás) majdnem minden este más társasággal, és úgy tűnik ez a folyamat a héten sem látszik megszakadni 🙂

El kell mesélnem a tegnap estét, mert ilyen még nem nagyon fordult elő velem…
Megbeszéltük egy páran magyarok, hogy összejövünk este a Sky View Bar nevű helyen, ami az 5 csillagos La Cigale Hotel x-edik emeletén található nyitott tetőterasz, és ami arról kapta a nevét, hogy gyakorlatilag a csillagos égbolt alatt, a város felett, kényelmes puffokon, kipárnázott bambuszfotelekből, koktélt hörpikézve csodálhatod az eléd táruló 180 fokos panorámát, amit egyszerűen nem lehet szavakkal leírni, annyira gyönyörű, szól a jó kis zene, sok vidám ember… háát régen éreztem már magam ilyen jól 🙂

Eldumcsizgattunk egy 2-2.5 órát, majd megbeszéltük, hogy iszunk még egy koktélt, aztán irány a néhány emelettel lejjebb lévő, a dohai éjszakai élet egyik meghatározó helyeként nyilvántartott Seven nevű szórakozóhely, amiről azt kell tudni, hogy csak éves tagsági kártyával mehetsz be, aminek 100 QR az ára (kb 6500 Ft), azt pedig a QID-dal (gyakorlatilag ez a kártya itt személyi igazolványként funkcionál az életvitelszerűen itt élő külföldieknek), vagy pedig útlevéllel válthatod ki. Nos nekem tegnap este még nem volt QID kártyám, és az útlevelemet is bevonta az Immigration Office arra az időre míg megcsinálják a QID-mat, úgyhogy csak az útlevelem másolata volt nálam, hogy igazolni tudjam magam, de a többiek megnyugtattak, h nem lesz semmi gond, ezzel ugyanúgy beengednek… Háát persze, hogy nem így történt!!

Leérünk a hetedik emeletre (hoppácska, lehet, h innen kapta a szórakozóhely a nevét??!! ), kiszállunk a liftből, egészen pontosan csak próbáltunk volna, mert úgy tele volt az előtér, hogy gyakorlatilag ki kellett préselnünk magunkat a liftből. Először azt hittem, h az USA kosár válogatottja itt szállt meg a hotelben és feljöttek a srácok egy kicsit pörögni, mert vagy 20 egyenként “kétméterhúszonötcentis” fekete fiúcska toporgott az ajtóban, majd inkább az az érzés fogott el, hogy Eddie Murphy következő filmjének valamelyik gettójelenetéhez tartanak castingot, annyi rosszarcú bevándorló ácsorgott a folyosón annak reményében, hogy meg tudnak fűzni néhány fehér lányt, h bemehessenek velük a szórakozóhelyre, nekik ugyanis tilos a bemenetel, kivéve ha fehér nővel vannak. Mikor még csak 3-an voltunk lányok minket is leszólított pár pernahajder a földszinten, de masszívan ellenálltunk!

A többieknek rajtam kívül már volt tagságija, de voltak olyan drágák, h beálltak velem a rövidnek nem mondható, ámde csak lassan fogyni akaró sorba, és fűtöttek, h milyen klassz lesz benn, meg majd ezt ne csináljam, meg arra figyeljek hogy… Na közbe sorra kerültem, és a kedves, mosolygós hölgy arca komorrá vált mikor látta, hogy csak másolatom van az útlevelemről, ráadásul az az oldal nem lett lefénymásolva, ahol bepecsételték a reptéren, h én bizony beléptem az országba, ugyanis az nem elég valós bizonyíték, hogy teljes valómmal ott állok előttük, mert bizony elképzelhető, hogy Irán felől úszva közelítettem meg az öblöt… Na bárhogy is bizonygattam, hogy h márpedig őszinték és tiszták a szándékaim, és kisdobos becsszó, hogy a hivatalos úton-módon kerültem ebbe a paradicsomi országba, a hölgyike csak nem akart beengedni, úgyhogy életemben először fordult elő velem (és merem remélni, h utoljára), hogy a vidám kis társaságomat a hátam mögött hagyva, nekik további jó szórakozást kívánva lógó orral hazakullogtam, egészen pontosan le a földszintig, az első taxiig… aztán a másodikig…és végül a harmadikba ültem be, ugyanis mint kiderült az első- ahogy a második taxis is – pár napja érkezett az országba vélhetően Srí Lanka egyik sűrűn lakott, ámde infrastruktúrával kevésbé ellátott falujának legmélyéről, és miután mondtam, hogy a Westbay-be szeretnék menni (A Westbay az egyik legismertebb, legfelkapottabb negyed Dohában mondjuk a Pearl után, és az, hogy ide szerettem volna vitetni magam az kb olyan, mintha Szombathelyen beülnék egy taxiba, és mondjuk azt mondanám a sofőrnek, h a Fő térre szeretnék menni) nna hát emberünk nagy boci szemekkel nézett rám, és azzal a 15 szóval, amit beszélt angolul azt próbálta kifejezni, hogy halvány lila ibolyája sincsen hogy az merre van. Mondtam remek barátom, akkor nem én leszek az, aki városnéző körútra megy veled több száz ryalért, úgyhogy addig mentem, míg valakinek értelem nem csillant a szemében a Westbay szó hallatán.

A harmadik fiatalember sem volt annyira meggyőző, de miután mondtam neki, hogy a City Center közelében lakom (az a már korábban említett bevásárlókozpont, ami 2 perc gyalogútra van a lakásomtól), nna akkor mintha egy pillanatra fényt kapott volna, széles mosolyra nyitotta cserepes száját (na ezt nem kellett volna), úgyhogy ez volt annyira reményt keltő, hogy bepattanjak a hátsó ülésre, és végre elinduljak haza, aminek ráadásul már igencsak eljött az ideje, mert már hajnali fél 2 felé járt az idő, én meg 8-ra mentem ma is dolgozni (mert háát hiába is maradtam volna itthon ma várni a locsolókat) úgyhogy nem is baj, h nem engedtek be a Sevenbe, így legalább a 4.5 órai alvással valahogy túléltem a mai napot is …

Nemhogy túléltem, de tele voltam energiával, amit nem tudom minek köszönhetek, talán a tegnap esti remek társaság, megfűszerezve a hangulatos helyszínnel, esetleg a Qtel irodaház vmi furcsa energiamező felett épült, mindenesetre helyből igent mondtam a ma esti meghívásnak, így este 8-kor vacsi és egyebek a Souq-ban. A Souq Waqif egy nagyon hangulatos sikátoros kis hely, ahova anno a beduinok behoztál a juh-kecske-gyapjú termékeiket, azokkal kereskedni. Azóta sokat fejlődött, de megőrizte autentikus jellegét, és a sok kisebb kávézó, lampionokkal díszített gerenda tetejű éttermek, kis boltok, utcai árusok mellett továbbra is az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező piac Dohában, ahol hatalmas zsákokban árulnak friss, illatos fűszereket (mint kömény, görögszéna, kurkuma), de ugyanitt kapható katari nemzeti ruha, beleértve a szépen hímzett női fejfedőket (bukhnoq), árulnak parfűmöket (a “krasznaja moszkva” a fasorban sincs ezekhez az émelyítően fűszeres, édes pacsulikhoz képest) és egyéb helyi jellegzetességgel bíró ajándék- és használati tárgyakat, ergo ez egy arab bazár.

Na a mai estémet ezen a hangulatos kis helyen fogom tölteni, talán shishazunk is egyet, majd elválik. 🙂

Most búcsúzom is, viszont ígérem, hogy hamarosan folytatom, mert nem meséltem még az első helyi egészségügyi intézményben átélt élményemről, az ujjlenyomat vizsgálatról, hogy hogyan aludtam el nem kicsit az egyik nap, milyen volt az első, sivatagban töltött éjszakám, hogy túl vagyok az első “fodrászkodáson”, és nem kaptam sírógörcsöt utána…és még sok minden másról.

Szóval tartsatok velem legközelebb is!

Addig is “teszbáh alá khér”!!

Ui: mondanom sem kell ma délelőtt megjött a QID-m és visszakaptam az útlevelemet :)))

Szerző:

blondie

Egy optimista, jókedélyű, nyitott, kalandvágyó Szőke Nő, aki gondolt egyet és maga mögött hagyta a számára oly sokáig biztonságot jelentő, jól letaposott ösvényt, a konvenciókat és új kihívások után nézett egy Magyarországtól 4000 km-re fekvő, mesés és izgalmas közel-keleti országban, Katarban, ahol minden megtörténhet, és mindennek az ellenkezője is... A mottóm: " Ha nem feszegeted a határaidat, sosem tudod meg ki is vagy valójában" /Coelho/

2 hozzászólás “A szőke Nő újra száguld :)))” bejegyzéshez

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.