A türelem rózsát terem, még itt a sivatag közepén is, avagy minden jó, ha a vége jó.. Na de hol van még a vége??

Hát újra itt! 🙂

Azt sem tudom hol kezdjem, mert annyi-de-annyi mindent történt itt körülöttem azalatt a másfél hét alatt, mióta utoljára hírt adtam magamról ezen a fórumon, hogy csak nnna!!

Talán kezdem a lakás kérdésnél, mert legutóbb ez volt az egyik hot téma. Nos kb másfél hét után hétfőn reggel elhagyhattam vééégre a Mövenpick-et, és birtokba vehettem a korábban beígért apartmant a Beverly Hills Towerben. Hááát mit mondjak, a lakás egyszerűen gyönyörű, hatalmas nagy, konkrétan körbe tudom kergetni magam benne, egy kb 35-40 m2-eres nappali + étkező, egy minden igényt (de az enyémet mindenképpen) kielégítő nagy konyha, egy vendég WC zuhannyal, ez kb a „social” része, majd egy hosszabb folyosón lehet eljutni a két lakrészhez. Azért írom, hogy lakrész, mert nem szimplán két hálószobáról van szó, ugyanis mindkét szobához tartozik egy saját fürdőszoba, illetve egy-egy gardróbszoba is.  Jjja és majdnem elfelejtettem van még egy mosókonyha is, egy (kosaras) férfiember nagyságú mosó-szárító géppel.
A lakás tehát első osztályúúúú, szépen berendezett, hangulatos, „szerelem az első látásra”, de sajnos fülem is van nem csak szemem… és akkor most jön az, hogy DE, mert háááát nehogymáááá ne legyen DE 🙂

A türelem rózsát terem, még itt a sivatag közepén is, avagy minden jó, ha a vége jó.. Na de hol van még a vége?? részletei…

Uram dobj le egy kis türelmet nekem!!!

Hahó otthoniak!

Sokan jelezték már, hogy tűkön ülve várják a folytatást, ezért nem húzhatom tovább az idegeket, folytatom a beszámolómat.

Nos múltkor azzal búcsúztam, hogy legközelebb már az első pár nap munkahelyi élményeiről is fogok tudni írni, így rögtön ezzel is kezdeném.

Alapjában véve és összességében nézve pozitívan tudok nyilatkozni, nagyon kedves volt a fogadtatás mind a közvetlen kollégák, mind a főnökeim irányából. Birtokba vettem az ablak melletti, kikötőre néző L alakú asztalomat, aztán vártam… leginkább pl a laptopomra és egy IT-s-ra aki beállít rajta nekem mindent, tudván, hogy a főnököm már hetekkel korábban megrendelte nekem, de semmi. Aztán hamarosan megtudtam, hogy még a HR-eseknek át kell küldeni vmit az IT-soknak, és akkor majd ők bevisznek vmit a rendszerbe, és akkor majd utána, de legkésőbb holnapra, ezt írásba is adták. Na mondanom sem kell, ez a holnapra, holnapra még ma is tartott, még ma sem tudtam gép elé ülni, ma is azt mondták, hogy holnap, amihez az első nap még mosolyogtam, a második nap már csak somolyogtam, ma már meg kellett erőltetnem magam, hogy ne üljön ki az arcomra amit valójában gondolok, de nem is értem magamat, hogy valójában min csodálkozok, hiszen ismét egy inkumbens vállalathoz szegődtem el, és hát ezek – a legnagyobb rosszindulat nélkül – sem a rugalmasságukról és gyorsaságukról híresek. Szóval türelemre tanít ez az eset is, abból nekem sajna nem sokat osztottak ott fenn, de nagyon igyexem 🙂

Uram dobj le egy kis türelmet nekem!!! részletei…

Az első benyomások…

Üdvözlet a Közel-Keletről!!! 🙂

Háát megérkeztem! Itt vagyok egy (számomra) új világban, egy új életszakasz kezdetén..
Sok mindent olvastam Qatar-ról és a Közel-Keletről mielőtt belevágtam ebbe a „kalandba”, hogy ne érjenek túl nagy meglepetések, főleg ne csalódások és talán ez az oka annak, hogy itt tartózkodásom eddigi 2 napjában elmondhatom, hogy hozta vagy bizonyos szempontból még überelte is az elvárásaimat, elképzeléseimet, de még azért korainak tartom, hogy ezt 100%-os biztonsággal állíthassam, inkább csak az első benyomásaimról szeretnék pár szót ejteni, megfűszerezve néhány számomra szokatlan dologgal, amikkel találkoztam itt kinn.

Katar

Az első benyomások… részletei…