Higgy a csodában és merj az álmaid szerint élni!

Hahó mindenki!

Elnézést a hosszas hallgatásért, az eltünésem oka viszonylag prózai: dupla költözésen vagyok túl az elmúlt 2 hétben, egyrészt átbatyuzott a cég egy része – köztük a marketing is – egy a reptérhez közeli újonnan épített és kialakított irodaházba, másrészt most hétvégén én magam is lakhelyet váltottam, az ideiglenes lakásomból a mondhatni véglegesbe költöztem, és hát dobozolás be, majd az új helyen mindent ki… hát mit mondjak eléggé kivett belőlem, 3 napig majd leszakadt a derekam, de megért minden fáradozást, mert ez a lakás, ez valami álom 🙂 Imádom!! 🙂 Amikor tavaly novemberben kint voltam 3 napot (személyes interjúk stb.) már akkor kinéztem magamnak a Pearl-t, ami a nevéhez hűen Doha gyöngyszeme, csak ámultam, és belül már akkor ott motoszkált a fejemben hogy húúúú de jó lenne itt lakni!! Persze akkor még nem volt biztos, hogy engem választanak (5-en jelentkeztünk erre az állásra), de én már akkor elkezdtem a kicsi buksimban tervezgetni a jövőt, láttam magam előtt, hogy itt élek nagy vidámságban és boldogságban. És lááám merjünk nagyot álmodni most itt vagyok!! 🙂

A bejárat előtti “platz” a Pearlben

Ez végre nem egy szálloda, nem is egy “személytelen” apartman egy batár nagy toronyban, hanem egy igazi otthon, kedves, meleg, barátságos, de egyben modern is, egy szóval pont olyan, amilyet elképzeltem az álmaimban magamnak. A Pearl negyed amúgy egy kicsit kiesik a városközponttól (kb 15-25 perc autóval – napszaktól = forgalomntól függő), de higgyétek el, egy percig sem bánom, hogy reggel kicsit tovább kell autókázzak az irodáig, mert mindenért kárpótol a tengerre néző hatalmas teraszunk, és az, hogy egy nehéz nap után ki tudok ülni a hatalmas rattan fotelba egy jó pohár kellemes itallal, le tudok menni a kültéri medencébe úszni, napozni vagy csak sétálni egyet a hangulatos kikötői sétányon, ahol amúgy több kis kellemes teraszos étterem, kávézó is található, tehát nem kell messze menni egy kis kikapcsolódásért sem.

A jachtkikötő és sétány a Pearlben

Viszont ahhoz, hogy itt lakhassak kompromisszumot kellett kössek, mégpedig azt, hogy nem egyedül bérlem ezt a csodaszép 150 m2 körüli lakást, hanem megosztom egy másik magyar lánnyal, aki szintén Dohában dolgozik, ezt a konstrukciót amúgy “shared flat”-nek (megosztott lakás) hívják, és elég elterjedt az egyedülállók körében, aminek az egyik és legfontosabb oka, hogy hihetetlenül magasak itt az ingatlan bérleti díjak, egy ekkora lakás, ami 2 BR (2 háloszoba plussz 2 fürdő), egy hatalmas nappali + étkező, egy U alakú mindennel felszerelt hiper-szuper konyha és még egy vendég WC, bútorozatlanul 12.000 QR (750.000 Ft/hó), bútorozva 14.000-16.000 QR, ami már 850e-1m Ft/ hó, és én 10.000 QR lakhatási támogatást kapok, ami bár nem kevés, itt a Pearlben egyedül mégsem tudnék belőle lakást bérelni, mert az 1 hálószobás bútorozott lakások is 11.000-12.000 QR körül mozognak, szóval kompromisszumot kötöttem, és egy évre most megosztunk ketten egy lakást (hozzáteszem bőőőven van privát életterünk), és amit 1 év alatt megspórolok, abból utána 2-3 évig saját magam is tudok majd egy ilyen szintű lakást bérelni… De addig meg még bármi lehet 🙂

      A nappali egy része

Az irodai költözésem nem ment azért ilyen felhőtlenül, gyakorlatilag az egész marketing duzzogott, amiért ott kellett hagynunk a tengerre néző, hatalmas ablakú Qtel tornyot és helyette átdeportáltak minket Doha túlsó végébe, a reptérhez közel, egy forgalmas főutcán lévő, 7 szintes épületbe, azzal a felkiáltással, hogy hurrá végre egy emeleten lesz az egész marketing és nem 3 különböző szinten. Háát nekünk pont jó volt úgy is, de nem küldtek körbe közvélemény-kutató kérdőívet, így maradt a csendes belenyugvás.

Az iroda egyik szárnya még üresen, a party előtt

Annak érdekében, hogy kicsit meghozzák nekünk a hangulatot az új irodához egy jópofa kis welcome party-t szervezett nekünk a cég, tele rakták az egyterű irodát rengeteg rózsaszín héliumos lufival, volt kaja, pia (persze szigorúan alkohol mentes :), sőt még DJ-t is hívtak, ami elég vicces volt, lévén, hogy délben kezdődött a “party”, tehát el tudjátok képzelni, hogy verőfényes napsütésben, a nap közepén, az új, és még szinte kopp üres irodában, csont szárazon (értsd ahogy kell) mennyire voltam party hangulatban, de addig addig noszogattak az indiai meg a helyi lányok, hogy menjek velük táncolni (imádnak amúgy szocializálódni velem, mert más vagyok, na nem úúúgy, hanem amúgy 🙂 ) szóval beadtam a derekam és roptunk a coco jumbo-ra és egyéb nosztalgikus élményeket, tinédzserkorom legszebb emlékeit magam elé varázsoló több évtizedes slágerre 🙂  Baba volt! 🙂 Mondjuk azért remélem nem látom vissza magam a Qtel Magazin címoldalán már eléggé kattogtak a vakuk 🙂 Ráadásul az egyik kollégám, akiről már korábban meséltem, hogy a Facility-n dolgozik ilyen kis-középvezetői szinten, mint én (Vica ha megölsz se tudom a Facility-t most lefordítani, max körbeírni, akik az épület fenntartásért, beszerzésekért, és jelen esetben a teljes költözésért is felelős osztály), szval Ahsan emberei miközben mi partyztunk, serényen hordták a dobozokat, pakoltak stb, és gondolom szemük sarkából figyelemmel kísértek a kolléganőimmel közös “performanszunkat”, ezt csak onnan gondolom, mert Ahsan nem sokkal később hívott, hogy hallja, hogy milyen jó kis buli volt, mert felhívta őt az egyik embere, hogy ” Te Főnök, ide kell jönnöd, ezt látnod kell, van itt egy európai lány, szőke rövid hajú (na ebből a 2 infóból össze is lehet tenni, hogy rólam van szó), az úúúúgy táncol, hogy hűűűha” …” Háát ha ez neki hűűűűha, akkor szegénykém nem sokat láthatott / élhetett meg ott, ahonnan jött, és félő, hogy kisebb fajta sokkot kapna, ha “természetes környezetemben”, a barátaim között látna felszabadultan “jóléreznimagam” mondjuk 2 Mai Thai után… De vicces volt mindenesetre a helyzet 🙂

Háát az új iroda – akárcsak a régi – egyterű (amerikai stílusú) nyitott, de paravánokkal elválasztott 4-es szekciókból áll, ergó 4 L-alakú asztal alkot egy blokkot. Én is egy ilyen kis barakban foglalok helyet, de a felettem lévő szintnek, így a főnökömnek is ablak melletti szép nagy, különálló asztala van (be is céloztam magamnak, úgyis hamarosan haza akar menni :)), az igazgatóknak meg üvegfalú, ablakos, csilli-villi különálló szobájuk. Háát ezt a szintet azt hiszem esélytelen elérnem 2-essel kezdődő személyi számmal (mellesleg az itteni QID-m is 2-sel kezdődik, lehet, hogy itt is ez a szisztéma??

Először egy olyan asztalt sikerült “felajánlaniuk” nekem, ami az iroda egyik legforgalmasabb kereszteződésében helyezkedett el, ráadásul a nagyfőnököm irodája előtt, ergó bármikor kijön a kis üvegkalitkájából azonnal rálát a monitoromra, amit nem annyira csippázok, na nem mintha napközben lenne időm a neten böngészgetni, hogy mi a legújabb közel-keleti fürdőruha trend (mellesleg van akinek van ideje egész nap netezgetni, de nem árulhatom el a nemzetiségét…: )) Ráadásul ezen a helyen közvetlenül a fejem fölött volt egy légkifújó berendezés (na ezt biztos nem így mondják), ami sarkvidéki levegőt fújt közvetlenül az asztalomra és annak 5 méteres körzetére. Reggel nem ettem meg a gyümölcs joghurtomat, kint felejtettem az asztalon, ami ha otthon történik, akkor valószínűleg a kukában landol a nap végén, hát itt gyakorlatilag eperízű jégrém lett belőle, de az a baj, hogy nem csak az eperjoghurt fagyott meg, hanem én is, a nap közepére gyakorlatilag úgy lemerevedtek a hidegtől az ujjaim, hogy képtelen voltam gépelni a billentyűzeten, és másnapra úgy beállt a nyakam jobb oldala, hogy gyakorlatilag 2 napig alig tudtam a fejemet forgatni, vagy csak kínkeserves kínok árán, úgyhogy másnap első dolgom volt, hogy új helyet nézzek magamnak, és találtam is egy szabad asztalt, közel az ablakhoz, szép, világos, és nincs légkondi berendezés a közelében. Béke van és nyugalom. 🙂

Mert hogy 2 dolgot érdemes még tudni rólam (csak azoknak mondom, akik nem ismernek még ennyire), hogy van 2 olyan állapot, amitől nagyon nyűűűűgös tudok lenni, az egyik, ha éhes vagyok, mert mondjuk már fél napja nem ettem semmit, a másik meg ha fázom. Az extrém melegtől semmi bajom, sőőőt!! A 30-35 fokot imádom, de a 40-45-öt is vidáman elviselem, de ha fázik a kezem vagy a lábam, illetve ha közvetlenül érzem, hogy jön rám a légkondi, akkor angyali mosolyom pillanatok alatt letörlődik arcomról, lényem átalakul egy tüzet okádó sárkánnyá, és nemet, kort, és pozíciót figyelmen kívül hagyva irtok mindenkit magam körül.
(Most jövök csak rá: lehet, hogy a mellettem ülő dél-kelet ázsiai középkorú kolléganőnek ezért van mindig tele az egyik fiókja mindenféle sós-édes rágcsával, amiből időnként széles mosollyal az arcán megkínál?? Hmm) Na mert azt még tudni kell, hogy itt az új irodaházban egyenlőre még nuku céges kantín, se egy kávézó szendvicsekkel, úgyhogy vagy hozol magaddal otthonról motyókát (amit sehol nem tudsz felmelegíteni, csak a teraszon a “sunshine” technika segítségével), vagy beülsz a kocsiba és átgurulsz a 2-szer 5 sávos út túlsó oldalára valamelyik junk food-ot kínáló nemzetközi kiszolgáló egységek egyikébe. Neveket nem említek, mert egyik sem fizet nekem érte, hihi 🙂 Na háát én úúúútálom ezeket a gyorsétkezdéket, de ha nem akarok éhen halni, vagy kannibállá válni, míg a cég beüzemeli a menzát a földszinten (ami ismerve az itteni tempót még hónapokba is telhet), muszáj vagyok néha a srácokhoz csatlakozni.. de már érzem, hogy az a pár kiló, amitől az első 1-1,5 hónapban megszabadultam, alattomos módon elkezdett visszakúszni. Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!! Jaa ez a harmadik dolog (nna akkor nem is kettő van), amitől feszültté tudok válni! Amikor húznám be reggel a szoknyám cipzárját, de csak félig jön föl… és neeem, nem azért mert kiesett egy szem a cipzárból…

Itt amúgy kőkeményen beindult a hőség, napközben már nem nagyon megy 40 fok alá, a heti átlag 42-44, de megéltem már 47 fokot is múlt hétvégén!! Háát mit mondjak, mint amikor a hajszárító 3-as fokozatával arcon fújnak, és ez még nem minden, mert már több felhívást olvastam helyi (angol nyelvű) sajtóban ill hírpotálokon, hogy 1-2 héten belül 50 fok felé kúszhat a hőmérséklet, mindenki “készüljön fel” (hogyan lehet, kérdem én), és külön kiemelték, hogy senki ne tankolj-ja tele az autóját, mert így járhat, mint a jobb oldali képen látható autó tulajdonosa.

Még egy érdekesség, a helyi szokásokról: itt nem állítják le az autót tankoláskor a benzinkúton!!! Mikor ezt először láttam / tapasztaltam azt hittem véletlen, és már nyitottam volna a számat, mire a mellettem ülő, szintén magyar, de már 1,5-2 éve Dohában élő Rita intett, hogy hagyjad csak, itt ez a szokás. Direkt nem állítják le, mert addig is megy nekik a légkondi. Jaaa, mert itt senki nem száll ám ki a kocsiból tankolni, csak leengeded az ablakot, kikurjantasz, hogy normál vagy prémium, tele vagy nem, ha nem, akkor hány litert, és már húzod is vissza az ablakot, nehogy beszálljon a benzingőz+hőség kombója, és csak kiadod a 35 ryialt egy kis résen, mikor a kismuksó befejezte a műveletet. Háát mondanom sem kell egy percig nem érzem magam biztonságban egy-egy ilyen tankolásnál, 3-4 “Mi atyánkot elmorzsolok”, és kérem az Urat, hogy csak most ne, plííz!!

Mert amúgy meg sajnos elég gyakoriak itt a tűzesetek. 🙁 A legutóbbiról, ami hétfőn ütött ki a Vilaggio-ban, Doha egyik legnagyobb és legnépszerűbb bevásárló-, és szórakoztató központjában minden bizonnyal közületek is sokan hallottak, mert elég nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kapott.

Tűz a Vilaggio Bevásárlóközpontban

Ezúton is szeretném megköszönni az aggódást, az üzeneteket, emaileket otthoni barátaimtól, hál Istennek nem voltam a Vilaggio közelében mikor kiütött a tűz, az irodában dolgoztam a város másik végén, ott kaptuk a tragikus hírt délelőtt 10 óra körül, miszerint 19 ember, köztük 13 kisgyerek (!!!) is életét vesztette a tűzesetben, aminek kiváltó oka még mindig felderítetlen. Döbbenetes, felfoghatatlan és most is összeszorul a torkom ha azokra a pici 2-3 éves gyerekekre gondolok, akiket a filippino bébiszitterek a saját életüket mentve sorsukra hagytak a gyermek megőrzőben… :(( Egy új-zélandi család a 3 éves hármas ikreiket (!!!) vesztette el, az áldozatok között van 4 spanyol kisgyerek (3 fiútestvér 2 és 7 év közöttiek, meg egy 7 éves kislány), egy 3 éves francia kislány, a többi gyerek japán, dél-afrikai és filippin …

Nincs rá szó, ami le tudná írni, hogy érezhetnek most a szüleik…

Ami a tűzeset után maradt

Durva, hogy ebben az országban pénz dögivel, de jön egy ilyen eset, és káosz a köbön, online helyi portálokon olvasható, hogy nem szólt rendesen a tűzriasztó, ergó sokan nem is kezdtek el kimenekülni, nem vették komolyan, állítólag szervezetlen volt a tűzoltás, láttam olyan fotót, ahol szakszerű tűzoltó felszerelés hiányában polóban és vászonnadrágban oltott tüzet 2 férfi (jó esetben tűzoltók) egy tűzoltó autó létrájáról!!!

A helyi híradások amúgy arról is beszámoltak, hogy a Fire Exit-ek (Vészkijáratok) le voltak zárva, de nem kicsit, nagyon, gyakorlatilag áttörhetetlenül…

Mindenkit lesújtott a hír, amerre megyek embereket hallok magam körül erről beszélni, az egész várost nagyon mélyen érintette, és tegnap több helyen is gyertyákat gyújtottak, megemlékeztek az áldozatokra, nekünk tegnap este lett volna egy nagyobb céges rendezvényünk, amit reggel lefújt a vezetőség, mondván ne vigadjunk, míg mások az elvesztett családtagjaikat gyászolják, és ezzel mindenki egyet is értett…

Gyertyagyújtás a Vilaggio-ban elhúnytak emlékére

God bless all of them

Az a baj, hogy ez közel sem az első eset volt, az igazság az, hogy a röpke 2,5 hónap alatt mióta kint vagyok ez a negyedik tűzeset, amiről én magam tudomást szereztem, de ez az első, ami ekkora nemzetközi média figyelmet kapott, (talán mert a korábbiak nem követeltek emberáldozatokat ) több magyar online hírportál is lehozta, sőt ahogy a szüleimtől hallottam, hogy a tegnap esti híradóban is volt egy összefoglaló róla.

A másik 3 tűzeset egyike is egy bevásárlóközpontban ütött ki, ott egy étteremben felejtettek vmit a tűzhelyen, és azóta sem nyitott ki az a pár étterem, ami anno leégett. Ennél sokkal komolyabb volt az a tűz, ami az egyik toronyház 16. emeletén ütött ki nemrég, ahol az egyik srác az expat társaságból lakik. Ő éppen szabadságon volt, így nem tartózkodott a házban, de gyakorlatilag 5-6 emelet teljesen kiégett. Egy másik apartmanházban, ahol az egyik magyar légiutas-kísérő srác is lakik kb 2-3 hete volt tűzeset, neki is szerencséje volt, mert bár otthon volt, épp aludt, de rá rátörték a tűzoltók az ajtót, rögtön gázmaszk stb…. így is enyhébb füstmérgezést kapott, de hál Istennek nagyobb baja nem lett.

Amúgy többek között ezért sem szerettem annyira a Beverly-t, ahol korábban laktam (az egy 29 emeletes torony apartmanház), mert ad 1 nem lehet nyitni az ablakait, ergó nem tudsz szellőztetni, másrészt mindig attól zizegtem, hogy ha itt egyszer tűz üt ki, akkor az lesz a pokol… 1,5 hónapig laktam ott, és a 1,5 hónap alatt kb 3-szor romlott el az összes lift (6 lift van a házban, de kell is ennyi az 5-600 lakáshoz) vagy csak a fele, de gyakorlatilag fél órába telt mire lejutottál az egy szem fire elevator-el (tűzlifttel), amit nem is teljesen értek, hogy mire való. Tűz esetén ezzel menekülnek??? De az eléggé ellentmond azzal az instrukcióval, ami minden európai, amerikai stb. szálloda folyosóján ki van függesztve, hogy “tűz esetén ne használj liftet, csak lépcsőt”… Na de mire azon lejutsz itt.. Hagyjuk is.

 

Ez a veszély többet nem fenyeget, mert ad 1: ez nem 30 emeletes toronyház, hanem 7 vagy 8 és én a 2.-on lakom, ráadásul nincs olyan magasan az erkély és füves park van alatta, ha bármi történik, szimplán kiugrom az erkélyen, vagy a hálóból a medencébe, mert az meg oda néz 🙂

De egyébként itt a Pearlben a lakások sokkal magasabb szinten vannak ellátva biztonsági szempontból, van minden lakáshoz poroltó készülék (hozzáteszem minden autónak is alapfelszereltsége, mint nálunk az elsősegélydoboz), illetve a konyhában (mert tűzeset szempontjából az a legkockázatosabb hely egy lakásban) vannak ilyen kis kütyük felszerelve a plafonra, ami ha egy bizonyos megengedett szintnél nagyobb füstöt érzékel, akkor vizet okád ki magából.

Szóval aki eddig aggódott volna értem, az most megnyugodhat :))

 

 

Még egy dolog, aztán mára elbúcsúzom. Nagyon jól esik, hogy most már kezd kialakulni itt a nyugaton is egy kis mag, akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseimet, és nagyon aranyosak vagytok, hogy így várjátok mindig a folytatást, és higgyétek el, szívem szerint sokkal gyakrabban írnék, de több oka is van, amiért ezt nem tudom megtenni. Az egyik az, hogy mostanság elég sok fontos projekt, promo fut a cégnél, napi átlag 9-10, néha extrém esetben 11-12 órát dolgozom (még, amíg nem jön segítség), és mindehhez hajnali 6.15-kor kelek (nekem az naggggyon korai, főleg a “korábbi életemhez” képest), így du/este érthető módon nem nagyon kívánok gép elé ülni, inkább mocorgok vmerre, a másik ok, hogy nekem ehhez ihlet kell. 🙂 Rengeteg minden történik velem, akkor és ott ha tudom feljegyzem “schlagwortokban” a telefonomba, hogy nna majd erről is, meg arról is szeretnék nektek írni, de ez csak úgy megy, ha magával ragad a hééév. Szóval ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy nagyon igyekszem rendszeresen számot adni érdekességekről, új élményekről, és látjátok ilyenkor nem sajnálom, hogy kopik a zselé a körmömről, van olyan blogger, aki naponta ír 5-6 sort, csak hogy hallasson magáról, én az a fajta vagyok, aki nem ír minden nap, de ha írok, akkor aztán zúúúdítok 🙂

Szóval figyeljétek, kövessétek, kommenteljetek, kérdezzetek, de ha nem úgy is jó! 🙂

Üdv,
blondie

Szerző:

blondie

Egy optimista, jókedélyű, nyitott, kalandvágyó Szőke Nő, aki gondolt egyet és maga mögött hagyta a számára oly sokáig biztonságot jelentő, jól letaposott ösvényt, a konvenciókat és új kihívások után nézett egy Magyarországtól 4000 km-re fekvő, mesés és izgalmas közel-keleti országban, Katarban, ahol minden megtörténhet, és mindennek az ellenkezője is... A mottóm: " Ha nem feszegeted a határaidat, sosem tudod meg ki is vagy valójában" /Coelho/

24 hozzászólás “Higgy a csodában és merj az álmaid szerint élni!” bejegyzéshez

  1. Ha nem túl intim keres, bemutatod majd par képpel a lakasodat, meg a teraszt?:) Lakberendezoi szempontból nagyon érdekelne!:)

    1. Szia Zsizska!

      Megvan az email címed, privátban szívesen küldök képeket a lakás többi részéről is.

      Üdv,
      blondie

  2. Szia Blondi!
    Öröm volt olvasni az új cikked.
    Gratulálok az új lakásodhoz. Én is megnézném priviben, de nagy a távolság…
    Üdv, Berci

    1. Köszi Berci! 🙂 Örülök, hogy ismét elnyerte a tetszésedet az írásom! 🙂 Valóban nagy a távolság …
      Üdv, blondie

  3. Szia Blondie!
    ÚÚÚ egy ilyen pool-os lakás itt a Gyöngyös parton… 🙂 El bírnám viselni :)))
    Nagyon jók az írásaid, csak így tovább 🙂
    Üdv Gábor

    1. Köszi Gábor! 🙂 Csak ismételni tudom önmagam: merj nagyot álmodni!! :))) Üdv, blondie

  4. szia ! udvozlet dohabol . a pearl tenyleg nagyon hivogato lakhely ….
    mi mar tiz eve vagyunk itt -de a tuzesetek sosem voltak ilyen tragikus kimeneteluek
    a bebiszitterek nem hagytak magukra a kicsiket -ott haltak meg veluk
    annyi embernek lett volna modja ra ,hogy megmentse oket
    erthetetlen ,hogy miert nem tettek

    1. Szia! Igen, közben már hozzám is eljutott, fogom javítani. Sőt én úgy hallottam, hogy a kimentett gyerekek közül is haltak meg még sajnos a kórházban, de erről sehol nem írnak, a sajtóban már alig lehet olvasni róla, mintha mi sem történt volna alig egy hete… 🙁

      1. az ovodaban 13 gyerek volt . ot mar halott volt ,mikor a tuzoltok odaertek . nyolc haldoklott . harom a korhazban halt meg es ot a mentoben . ezeket megirta a helyi kormanylap /csak az adatokat jo melyen elrejtette egy cikk besejeben .ami a tuzoltokrol szolt….:( tovabbra is erthetetlen az egesz

  5. Vikikém, nagyon jók az írások, sugárzik belőlük az életöröm, nagyon színes, élvezetes a stílusod, érezni belőle, hogy szárnyalsz. Örülök, hogy jól érzed magad! 🙂 Puszillak Budapestről! Judit

    1. Köszi, Juditkám, Drága vagy!! Jól látod, istenien érzem itt magam! Azt hiszem most totál a “helyemen vagyok” 🙂 De szeretnék Rólad is hallani (priviben) 🙂 Pusza

  6. Szia Blondie!

    Nagyon jó a blog, köszi szépen a folyamatos postokat!!
    Arról lehetne szó, hogy privátban váltunk pár e-mailt, mert én pont holnap költözöm ki Doha-ba (legalább 1 évre) és lehet, hogy érdekelne 1-2 dolog így magyar szemmel 🙂 (pl jogosítvány)
    köszi, Peti

    1. Szia Peti!
      Természetesen 🙂 Priviben írok hamarosan. Örülök, hogy maroknyi kis csapatunk itt kinn ismét bővülni fog 🙂 Üdv, blondie

  7. Jujdejó, új bejegyzés! Ismét öröm volt olvasni, tök jó látni, hogy ilyen boldog vagy… És hogy nem minden magyar sínylődik külföldön… éééés, hogy igenis más is tud elégedett lenni, és meglátni a jó dolgokat és értékelni és boldognak lenni 😀

    A Vica az én Vica? :DDD

    1. Oppá!! Bocsi Vica, ezt a hozzászólást csak most vettem észre!! Ne haragudj! Igen a Vica, az Te Vica, azaz Téged említettelek meg a bejegyzésben, mint a nyelvi lektorom 🙂 Hihi :)) Nagyon ari vagy, és köszönöm a kedves szavakat, örülök, ha a soraimon keresztül átjön az a felszabadultság, öröm, kiegyensúlyozottság, már-már harmónia, amit Qatar hozott az életembe 🙂 A puzzle-nak minden darabja természetesen még nem került a helyére, de még nincs is vége a játéknak :)))

      Üdv, Blondie

  8. Szia Blondie!
    Naponta “benézek”, de sehol egy sor. Hogy vagy ? Remélem most már hamarosan írsz. Nagyon várom.

  9. De Drága vagy! Te is, meg mindenki, aki priviben kérdezi, várja, sürgeti… Ne haragudjatok, de tényleg, amiért így eltűntem, nincsen semmi baj, csak elég sokat kivesz belőlem mostanság a munka, munka után meg igyekszem maximálisan kikapcsolódni, feltöltődni, és örülök, ha nem gép előtt ülök. De ígérem összekapom magam, és legkésőbb a hétvégén írok egy új beszámolót. Úgyhogy készítsétek a retinátokat, mert hossssszzzzú lesz. 🙂
    Addig meg kitartás az otthoni kánikulához! Én már teljesen hozzászoktam a 38-40 fokhoz 🙂

    Üdv, Blondie

  10. Köszi Blondie! Nekem már az is elég lett volna, hogy “Kösz, jól vagyok”, legalább tudjuk, hogy minden rendben van. Érezd jól magadat! Ne feltétlenül nekünk/miattunk írjál, hanem ha úgy érzed, hogy ezt-azt meg kellene osztani velünk, hát haaaajráááá. Ne legyen kényszer. Viszont tudnod kell, hogy sokan várjuk az írásodat, soraidat.
    Neked is kitartás! Várunk! Vigyázz magadra!
    Üdv, Szevakeva

    1. Dehogy élem meg kényszernek, igazából annyi-de-annyi mesélni valóm lenne, kár, hogy nincs olyan funkció a laptopomon, h én csak mondom, mondom, ő meg leírja :)) Na de viccet félretéve tényleg írok hamarosan, mert ha hiszed, ha nem én ezt részben magamnak is írom 🙂 ugyanis annyi élmény ér nap, mint nap, hogy ha nem írom el, egy jó része “elveszik”, vagy csak nyomokban marad meg, így viszont évek múlva ha elolvasom majd, újra át tudom élni ezeket a pillanatokat, arról nem is beszélve, ha majd az unokáimnak kell mesélnem ezekről az időkről…na de ennyire azért ne szaladjunk előre 🙂
      Szval hamarosan beleroppantok a csöndbe 🙂
      Üdv, blondie

  11. Szia Blondie!
    Elképesztően örülök, hogy felfedeztem a blogodat, nagyon sok hasznos infót találtam és élvezettel olvastam az írásaidat. Petihez hasonlóan én is azt szeretnék veled privátban váltani néhány e-mailt mivel jelenleg egy állásajánlatra várok Dohából, és ha minden jól megy akkor a következő évet már ott kezdeném.
    Már várom nagyon a következő beszámolót!

    Köszi előre is!

    Üdv, Tamás

  12. Szia Tamás!

    Drukkolok, hogy összejöjjön az az állás, tutira imádni fogod Dohát! 🙂
    Hamarosan írok priviben, csak befejezem azt a blogbejegyzést, amit tegnap elkezdtem 🙂

    Üdv,
    Blondie

  13. Szia Blondie!
    Ma találtam rá a blogodra, és azt kell hogy mondjam, nagyon lenyűgözött, pedig én eléggé kritikus természet vagyok.
    Végigolvastam az összes eddigi bejegyzéseket. Fel sem tudtam állni a gépem mellöl, annyira tetszettek. Csak így tovább! Már nagyon várom a folytatást!
    szia

    1. Köszi Anett!! 🙂 Üdv az “olvasóim” között, örülök, h ennyire tetszik amiket írok, tarts velem/velünk a továbbiakban is! 🙂

      Üdv,
      Blondie

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.