A végletek országa, azaz ne lepődj meg semmin, de annak az ellenkezőjén se!

Hááát újra itt!

Előre jelzem, hogy aki nagyon éhes, és üres a hűtője otthon, az vagy ugorjon egy pár bekezdést, vagy rendeljen gyorsan egy pizzát és csak utána folytassa az olvasást, mert bizony ki fogom vesézni az egyik múlt heti kulináris kalandtúrámat. 🙂

Gáborék fedezték fel nemrég ezt a hangulatos, arab stílusban, eredeti iraki tárgyakkal, fotókkal, drapériákkal díszített, színes üveglámpákkal szolídan megvilágított, barátságos kis helyet a Souq főutcáján és háát nagyon nem csalódtunk a választásukban! Mind a kiszolgálást, mind az ételek minőségét és mennyiségét illetően maximálisan pozítivan tudok nyilatkozni. Mivel, hogy az étlapon minden szinte ékes arab nyelven volt írva, és csak max annyi volt odabiggyesztve mellé angolul, hogy épp csirke-e vagy marha, netán hal, ezért azt a megoldást választottuk, hogy kérünk valami vegyes tálat hatunknak (5 felnőtt plussz egy cserfes, 3 éves kis angyalka, Gáborék kislánya, Katica), pakolják meg minden földi jóval, mi helyi specialitás, aztán abból nagy baj nem lehet :))

Háát kikerekedett a szemünk rendesen, mikor a 3 pincér feltálalta nekünk az 5 tálat csurig megpakolva: hoztak 2 nagy tál előételt, mindkét tálon 4 féle kis kence-ficével (alap ugye a humusz, a padlizsánkrém, volt vmi fehér joghurtos krém, vmi citromsárga szmötyivel meglocsolva, volt céklás krém, és 3 féle saláta, az egyik 3 színű olívabogyóból készült, a másik vegyes sali, a harmadik meg a korábban már általam favorizált Taboule (petrezselyem, paradicsom, lilahagyma, citromlé, olivaolaj illetve burgul), aztán érkezett egy nagy, kerek tányér tele hatalmas, friss, ropogós pitával (nem az a puha szivacsszerű, amit otthon a gyroshoz adnak), és 2 hatalmas tál tele grillezett húsokkal (csirke, marha – itt ugye a disznó tabu), volt rajta máj és egy érdekes lapos, valami darált húsból készült lepényke – hozzáteszem az volt az egyik kedvencem, aztán sült paradicsom, sült hagyma, krumpli és alattuk még 1-1 pita, ami finoman felszívta a húsokból kicsepegő fűszeres szaftot.

Mit ne mondjak hangosan nyögdécselve falatozgattunk mindannyian, a srácok a végén – bár már a fülükön vettek levegőt – becsületből azért lepusztították az utolsó falatokat is a tálról, nem gondolva arra, hogy itt még nem ért véget a történet, ugyanis pincérünk már ott állt vigyázzba a hátuk mögött, arra várva mikor szedheti le a tálakat és szervírozhatja fel a desszertet, amit nem is emlékszem, h egyáltalán kértünk volna-e, de ha már lelkesen hozta, háát nézzük meg. Annyit áradoztam már, úgyhogy most kicsit kritikusabb leszek…nos a desszert egy teljesen átlagos, mezei vaníliapuding volt, igen, ahogy mondom, de olyannyira puritán, hogy még egy eperszem sem volt a tetején, vagy bármi egyéb. Pincérünk látván arcunkon a csalódottság rejthetetlen nyomait, azonnal beszaladt a konyhába, és kilibbent 2 teli tányér apró fánkkal. Na akkor már konkrétan kezdtünk rosszul lenni, én kínomban vállalhatatlanul hangosan felnyerítettem, de azért bennünk volt persze a magyar virtus: nehogy mááá ne kóstoljuk meg az iraki konyhalányok szorgos kezeivel gyúrt apró gombóckákat, amire valami barna, a lekvárnál hígabb öntet volt cikk-cakk-ban rálöttyintve. Nekem elsőre a juharszirup jutott eszembe, de szerintem nem az volt, csak színben hasonlított rá.

Azért ez a 2 tál fánk már rajtunk is kifogott, de hogy mindezt lefojtsuk, kisbarátunk hozott még egy nagy kancsó arab teát is nekünk, hátha félbehagytuk otthon a kedvenc könyvünket és nem szeretnénk addig elaludni míg ki nem olvassuk a még hátralévő 250 oldalt, ugyanis ezek baromi erős teák, ráadásul már eleve úgy szervírozzák a pici pohárkákat, hogy ott figyel az alján min 2 kanál cukor, amire emberünk ott kinn az asztalnál önti rá az amúgy isteni finom illatú, piroskás színű főzetet. Lehelnek annyira bejött a tea, hogy rögtön venni is akart belőle, amit a fiúcska értetlen arccal fogadott, nem teljesen tudta mire vélni, valamit olyasmit motyogott, hogy de hát ilyet mindenhol lehet kapni… Szóval ez a deal nem jött létre, mellesleg én nem bírtam egy kortynál többet inni belőle, mert olyan édes volt, mint az a lötty, amit cukorterheléses vizsgálat előtt itatnak veled az sztk-ban… Grrrrrrrr Én minden teát cukor nélkül, üresen iszok, és sztem ez is irtó finom lenne csak úgy magában, de ezt majd csak legközelebb fogom tudni kipróbálni, akkor már résen leszek, és kiborítom a cukrot még mielőtt felöntenék nekem… 🙂

 

Hihetetlen, hogy semmit nem tudok röviden leírni, már egy órája körmölök, és még csak egy témát merítettem ki, pedig annyi van…

Na jó, jöjjön a kórházas sztori, mert azt már beígértem múltkor. Elnézést, hogy sok időt nem hagytam, hogy megemésszétek ezt a sok finomságot, mielőtt beleszaladok a következő, kevésbé  étvágygerjesztő témába, de ennek az országnak épp ez az egyik jellegzetessége, hogy itt minden és mindennek a gyökeres ellentéte egyaránt fellelhető, ez a hely tényleg a végletek országa, egyik oldalon a pompa, ragyogás, csillogás, olyan autók, amilyeneket életemben nem láttam még, a másik oldalon meg … na de nem akarok előreszaladni …

/Érthető okokból itt fotókat nem tudtam csinálni, így a fantáziátokra bízom annak elképzelését/

Az eset még bő három hete történt, amikor is kaptam egy emailt az immigration office-tól (ők a Qtelen belül egy osztály, akik minden külföldi dolgozó letelepedésével kapcsolatos ügyeit intézik), hogy másnap reggel 8.30-ra jelenjek meg a 19. emeleten, keressem Elfatih-t, aki majd elvisz engem “medical testre” (orvosi vizsgálatra), amin minden egyes embernek, aki Katarban szeretne munkát vállalni vagy akár csak 1 hónapnál tovább itt tartózkodni, kötelező átesnie. De ugyancsak ezen a helyen kell átvizsgáltatnia magát minden nem-katari férfinak, aki katari nőt szeretne feleségül venni, illetve az egyetemre készülő fiataloknak is…
/Azt még korábban hallottam, h itt a vérvizsgálaton nem azt nézik, hogy megfelelő-e a vércukorszinted, vagy helyén van-e a hormonháztartásod, hanem hogy nem hozol-e be az országba hepatitist, aids-et, vagy egyéb fertőző betegséget. Fő az elővigyázatosság – és milyen igazuk van!!/
Jól van, hát menjünk!

Szudáni származású kollégám útközben már próbált azért puhítani (ha nem is nyereg alatt), hogy arra készüljek ám fel, hogy ez az “egészségügyi intézmény” messze alulmarad az általam minden bizonnyal megszokott európai nívótól (látszik, hogy nem járt még Magyarországon:)), ezen majd ne lepődjek meg, mert hogy ez nem privát kórház, viszont minden ilyen letelepedési engedélyhez szükséges vizsgálatot itt csinálnak, ezt “túl kell élni”, de ne izguljak amúgy is pikk-pakk túl leszek rajta, csak egy vérvétel, egy röntgen (nálunk simán a tüdőszűrésnek fele meg) és ennyi…

Az első döbbenet akkor ért (és akkor ebből a rafkósabbak már sejthetik, hogy nem az utolsó), amikor megálltunk az épület előtt, és megláttam azt a rengeteg – most megpróbálom nagyon disztingváltan kifejezni magam, hogy egyik nemzet ifjait se sértsem (nagyon) meg vele – háát egy közepesebb dél-kelet ázsiai városka lakósságának megfelelő, bronzosan napbarnított, a szappan & víz kombójának az emberi test higiéniájára gyakorolt jótékony hatását csak hírből ismerő, ámde ezzel mit sem foglalkozó, szaporábbnál, szaporább nemzetek prototípusait, nnna akkor egy pillanatra megszeppentem, kerestem a gyors-zár gombot a kocsi ajtaján és segítségkérő ártatlan kutyaszemekkel néztem Elfatih-ra, hogy ugye nem akar koloncnak kivetni engem ide a dzsungel sűrűjébe… Ő próbált nyugtatni, hogy ne izguljak, van külön női bejárat, és amúgy is ott alig vannak, mert a legtöbb “blue collar” (így hívják itt a “munkásosztály” legalsó rétegét, akiknek nagy része építkezéseken dolgozik) az férfi, úgyhogy én csak menjek be szépen (ő természetesen nem jöhet be, mert ugye férfi…), de majd ott lesznek benn olyan nők, akiknek az a dolguk, h elirányítsanak… jaaaa de most jut eszébe, hogy azok nem nagyon beszélnek angolul – mondom az frankó – de ha nagy gáz van, itt a száma csörögjek rá, és akkor majd megpróbál vmit az üvegkalitka másik oldaláról intézkedni…
Háát ez jól indul, gondoltam, egy jóóóóó nagy levegőt beszippantottam még gyorsan, aztán beléptem… amúgy azt mondják, hogy pár perc alatt hozzászokik az orrod a a nem kívánt szagokhoz… Háát mindig tudtam, hogy nem vagyok egy átlagos csaj (vagy csak reméltem?? na mindegy is) az én orrom nem hajlandó hozzászokni, olyannyira ellenáll, hogy konkrétan öklendezni tudok az ápolatlanság emígy kinyilvánuló jeleitől.

Háát a következő meglepetés benn fogadott, kiderült ugyanis, hogy aznapra csak 2-3 “fehér jegyet” osztottak ki!! A korábban már említett “segítők” elég határozott és ellentmondást nem tűrő katonás hangnemben leültettek az utolsó sorba, h ott várjak. Amúgy olyan “kevesen” voltak a női részlegen, hogy 3-szor 6 sorba kb 100 embert zsúfoltak be, úgy, hogy 1 sorba a szűkös 4 helyre kb 6-7 kis liliputi lett beszorongatva, plussz én :))) Utoljára Guatemalában éreztem így magam a csirkebuszon, csak akkor nem kosztümszoknyácskában ültem összeszorított lábakkal…de sebaj, mert mantráztam magamban, hogy türelem Viki, már csak 99-en vannak előtted, már csak 98… Jaa, hogy közben eltelt negyed óra? Ugyan már! Szerintem 3 rubik kockát előbb kiraktam volna (pedig még egyet sem sikerült soha), mint hogy megfejtsem, hogy milyen logika szerint hívják be az embereket, mert hogy nem padba szorítási sorrendben, az tuti, úgyhogy kb 20 percig bírtam, amikor is telefonos segítséget kértem Elfatih-tól, mondtam neki, hogy szeretném rögtön elhasználni a “felezést” is, akkor legalább du 4-re talán végzek, de még jobb lenne, ha sürgősen kerítene valakit, aki kiemel innen a sorból, különben ő sem megy haza ma a családjához… És lááám csodák márpedig léteznek, nyílik egy ajtó, megjelenik egy mosolygós hölgyike és hangosan megkérdezi, ki az, aki a Qtelnél dolgozik :)) Padostul pattantam fel (mert hogy addigra már belegyógyultam a lestrapált műbőr ülésbe), és mit ad Isten 2 perc alatt túl voltam a regisztráción, ugyanis ez a sor még csak arra várt, h bekerüljön a rendszerbe. Hiába mindenkinek munkát kell adni 🙂 Húsba maró érzés volt a sok szúró tekintet a hátam mögött, de nyomban tovább is robogtam a megmentőmmel onnan, hátha hamar el is felejtik azt is hogy ott voltam… meg én is:)

De ne gondoljátok, hogy így volt. Ahogy jött, úgy tovább is libbent, miután megmutatta, hogy melyik sorba álljak be vérvételre. Gondolom az ő “jogosítványa” csak a regisztrációs területre szólt, úgyhogy minden kezdődött elölről, csak annyi különbséggel, hogy itt most a változatosság kedvéért hosszú tömött sorokban ácsorogva várakoztunk… és csak várakoztunk… és csak úgy peregtek a percek, mire végre megnyitottak még 2 sort, pont addigra amikor már kezdtem volna megint a telefonom után nyúlni, de hál Istennek utána felgyorsultak az események, így vidáman “szaladtam” tovább.

A következő megmérettetés a röntgen volt, ahol azzal a furcsa és számomra szokatlan helyzettel találkoztam, hogy itt nem “ruhátlan” felsőtesttel végzik a tüdőszűrést, hanem mindenkinek a kezébe nyomtak egy kis köténykét (egy másodperc tört részéig átfutott az agyamon, hogy vajon csak aznap hány emberen volt már ez vajon rajta, mielőtt nekem adták, de aztán jobbnak láttam gyorsan elhessegetni ezt a kósza gondolatot, mert egyebet úgysem tehettem). Szóval megkaptuk a kis köténykét, majd betessékeltek minket egyesével egy-egy – kívülről próbafülkének tűnő – kis lukba, ahol se szék, se semmi, felülről meg kellett szabadulni a ruhadarabjainktól, rávenni a köténykét, majd a ruháinkkal a kezünkben újabb tömött sorban várakoztunk, hogy beengedtessünk a röntgenszobába. Már vagy 10 perce ott állhattam, mire az egyik “segítő” oda jött hozzám, és közölte velem, hogy fordítva vettem fel a köpenykét, így nem mehetek be, úgyhogy menjek szépen vissza a fülkébe és fordítsam meg magamon. Mondjuk elég furin is éreztem magam benne, volt ugyan néhány kötője itt-ott, de valahogy nem sikerült őket úgy összepárosítanom, hogy egy-két helyen ne libbenjen ki nőies bájam 🙂 Mondtam neki, nem gond, engem nem zavar, nem vagyok szégyenlős, de ez őt nem hatotta meg, addig-addig bökdösött, míg vissza nem kellett mennem. Na de engem sem kell félteni, nem álltam vissza a sor végére miután kijöttem, hanem szépen beálltam a korábban előttem várakozó hölgyike mögé, fittyet hányva arra, hogy mögöttem ékes fillipíno nyelven egyesek nemtetszésüknek adnak hangot…

Nemsokára nyílt az ajtó, és kb 10 embert betereltek egyszerre. Na, mondom, csoportos röntgenen sem vettem még részt, egyszer ezt is ki kell próbálni. Annyira komikus volt a látvány, ahogy azokban az elnyűtt, szedett-vedett kis köténykékben ácsorogtunk ott libasorban, hogy igyekeztem a gondolataimat egészen máshova terelni, hogy ne törjek ki hangos röhögésben. Arról nem is beszélve, hogy azért a röntgen nem veszélytelen mutatvány, és bár volt egy kis üvegfal, ami mögé kellett állni, de akkor is fura volt, hogy aki tizedikként került be, az részben még az üvegfalon kívül volt, másrészt végig kellett néznie, ahogy a másik 9-et átvilágítják.
Én hál Istennek a harmadik voltam a sorban, így legalább a sugaraktól biztonságos távolságban vártam ki a soromat.

Háát mint akit nyílpuskából lőttek ki, úgy repültem a bejárati ajtó felé, mikor végre megszabadulhattam ettől a sokat látott és még többet megélt köpenykétől, meg az egész helytől…

Szóval vannak ilyen érdekességek, amiket nem is gondolna az ember, mert amúgy meg ezen kívül minden kórház 6 csillagos, tele európai, kanadai stb orvosokkal, hiperszuper gépekkel, berendezésekkel stb, és ráadásul a cégtől egy olyan egészségbiztosítási aranykártyát kapunk (a csomag részeként), hogy bármelyik kórház ajtaja kinyílik, ha bármi bajunk van, de nemcsak itt, hanem az egész világon…

De ettől (is) izgalmas a kintlétem, meg még sok minden mástól, amikről majd alkalomadtán mesélek! 🙂

 

Szerző:

blondie

Egy optimista, jókedélyű, nyitott, kalandvágyó Szőke Nő, aki gondolt egyet és maga mögött hagyta a számára oly sokáig biztonságot jelentő, jól letaposott ösvényt, a konvenciókat és új kihívások után nézett egy Magyarországtól 4000 km-re fekvő, mesés és izgalmas közel-keleti országban, Katarban, ahol minden megtörténhet, és mindennek az ellenkezője is... A mottóm: " Ha nem feszegeted a határaidat, sosem tudod meg ki is vagy valójában" /Coelho/

16 thoughts on “A végletek országa, azaz ne lepődj meg semmin, de annak az ellenkezőjén se!”

  1. Gratulálok a blogodhoz,nagyon tetszik!Alig várom a folytatást!
    Üdv. Kőszegrő l:-)
    Gabi

  2. Köszi Gabi, örülök, hogy szívesen olvasod! 🙂 Igyekszem hamarosan írni a folytatást, nagy elánnal gyűjtöm az élményeket, hogy meg tudjam osztani Veletek 🙂 Üdv a kőszegieknek (is) !! blondie

  3. Kedves Blondie,

    nagyon jó élménybeszámoló, örömmel olvasom 🙂 és várom a folytatásokat 🙂
    Take care abban a furcsa országban – ami így olvasva egyre közelebbinek tűnik..

    Üdv,

    Gábor

    1. Kedves Gábor!

      Köszönöm a bíztatást! 🙂 Jó érzéssel tölt el, hogy a blogom valahol elérte a célját! 🙂 Az emberek nagy többsége otthon (akárcsak én a kiutazásom előtt)tele van sztereotipiákkal az arab országokat illetően vagy mert kevés információnk van róluk, vagy leginkább, mert a média kissé “ferdén” állítja be őket. Az egyik ok, amiért vállaltam a nyilvános naplóírást az pont eme falnak a lebontása, és ennek a sokarcú világnak a megismertetése az én szememen és lelkivilágomon keresztül. 🙂 Üdv, blondie

  4. Az a másik kérdés, hogy hány kilovolt röntgenerősséggel lövik szét ott az embert, ha már ilyen korszerű minden.
    Lehet, hogy az atomháborúban kevesebb a sugárzás, mint ott az elavult röntgencső előtt.

    1. @Sándor, szerintem ennyire azért nem vészes a helyzet! 🙂 Ide csak egyszer kell menni, ezen át kell esni az elején, ha katari ID-t (szemèlyigazolványt) szeretnél, márpedig enélkül “nem létezel” az országban, utána bármi bajod van, jobbnál jobb privát kórházak állnak rendelkezésedre! Mindenesetre egy életre szóló élmény volt! 🙂 Remélhetőleg egy hosszú életre! 🙂 Üdv, blondie

  5. Amúgy blue COLLAR job és nem color 😀 És igen, ez a fizikai melót jelenti.
    Az x-ray pedig röntgen 😀

    De ez semmi, élmény volt olvasni a bejegyzést :)))

    1. Köszi Vica a korrigálást (javítottam), ezt akkor kb. úgy hallottam félre, mint amikor mom-nak (anya) értettem a m’am-ot (madame), és furcsán néztem napokig, hogy miért hív mindenki anyának, mikor semmi ráutaló jele nincs (írtam is erről a legelső bejegyzésemben). X-ray = röntgen igen, és jogos a kritika, hogy ha magyarul írok egy blogot, tartózkodjak az angol kifejezésektől… Köszönöm, hogy adtál egy taslit!! 🙂 Ígérem, oda fogok figyelni erre. Üdv, blondie

      1. Szívesen, és remélem, nem vetted rossz néven. Na, megyek olvasni a többi bejegyzésedet is :))) Mármint nem a javítgatás céljából 😀

        Igen, a madam “mom”-os ejtésén valami filmnézés közben én is meglepődtem :))

        1. Dehogyis 🙂 Nem vagyok én olyan 🙂 Mindig szívesen veszem az építő jellegű kritikát! 🙂

          1. Nabasszus, végigolvastam a blogodat, mostmár nagyon várom a folytatást… 🙂 Csajszi, nagyon bátor vagy! :O :O 😀 Elismerés!, és sok sikert kívánok:D

  6. Köszi Vica !! 🙂 Hamarosan jön a folytatás, ígérem! 🙂

  7. ez az orvosi vizsgalat tenyleg sokkolo
    en is most irom elmenyeimet ez ugyben
    nekem vissza kellett mennem ,mert nem voltam hajlando felvenni a kozossegi ruhadarabot
    es sajat polot viselve nem sikerult a felvetel
    elso alkalommal sirogorcsot kaptam mar az eljen
    emiatt nem kellett sehol sem sokat varnom,hanem soron kivul beengedtek mindenhova es probaltak csititani
    a kovetkezo alkalmakkor meg csak nevettem az egeszen
    amikor utoljara mentem a papirokert -akkor az egyik ugyintezo no elaludt ugyintezes kozben 🙂 tiz perc horkolas utan lokte oldalba a munkatarsa -szegeny eros terhes volt …itt nem vedik a munkaugyi torvenyek a terhes noket ,mint otthon …dolgozni kell az utolso pillanatig …meg a korhazi noverkeknek is

    1. Hmm, akkor Te még nálam is érzékenyebb vagy! Nekem elsőre is sikerült nevetnem az egészen. A legkomikusabb látvány az volt, amikor libasorban álltunk ott 10-en ebben a szedett-vedett köténykében a röntgenre várva… Gondoltam, nna ha otthon valaki ezt látná, megszakadna a röhögéstől, és én sem voltam messze :)))

  8. Kedves Blondie,

    Ferjemmel decemberben koltozunk Dohaba, ahol mar egy-egy hetet volt alkalmunk eltolteni munkaja miatt az elmult honapokban. Probaltam ezt az idod a varos felfedezesevel tolteni, de meg mindig sok megvalaszolatlan kerdesem maradt azt illetoen, hogy hova erdemes koltozni. A Pearl termeszetesen az elso szamu celunk, de a lakasok, amit netes hirdetesekben talaltam boven 13e QAR felett voltak (2szobas). A cikkedben latom, Nektek sikerult ennel jobb ajanlatot kapnotok – hogyan kerestetek es talaltatok lakast? Mi volt a helyzet az agency fee-vel?
    Nagyon megkoszonnem, ha par tanacsot,tapasztalatot megosztanal velunk.
    Vegul, de nem utolso sorban, szivesen talalkoznek Veled, ha mar bekoltoztunk – varhatoan december elejen – meg persze a tobbi ott elo magyarral. Van valamilyen kozosseg, barati kor – nem kizarolag magyar – ott, Dohaban, ahol lehet ismeretsegekre szert tenni?

    Ha jobbnak latod, irhatsz a megadott emailre privatban is.
    Valaszodat, tanacsaidat elore is koszonom!
    Noemi

    1. Szia Noemi!!!

      Orulok, hogy ujabb kedves parral bovul a kinti magyar kolonia. Most mar lassan eleri (ha meg nem lepte tul) a 400-at a kint elo magyarok szama, en ebbol kb olyan 60-70-et ismerek, de ez hetrol-hetre bovul. Rendszeresen osszejarunk, szervezunk kozos programokat, de termeszetesen nem csak magyarokkal vegyulok, van egy teljesen nemzetkozi expat tarsasag is, akikkel rendszeresen talalkozom kisebb-nagyobb csoportokban 🙂
      Szerintem Ti is konnyen be fogtok illeszkedni 🙂

      A Pearlben, mint mindenhol szinte a varosban felemeltek a barleti dijakat nemreg, mar a mi lakasunkert is 13e QR-t kell fizetni. Mellesleg mi epp most nagy lakaskeresesben vagyunk, mert nekem eleg messze van a munkahelyemtol, reggelente 45 percet autokazok, meg most mar jobban ismerjuk a varost, es hasonlo szinvonalu apartmant egy kompondban majdnem fele ennyiert is lehet kapni, ha ugyesek vagyunk… Meglatjuk 🙂

      Nagyon szivesen talalkozom Veletek, ha itt lesztek, amiben tudok segitek, mint eddig mindenkinek, aki megkeresett, nemreg megkaptam a nagyon hizelgo “Hungarian Ambassador” cimet is 🙂 Nem erzem magam annak, de tenyleg amiben van lehtosegem szivesen segitek, mert tudom, hogy min mentem keresztul az elejen, es minden plussz inf jol jon egy idegen orszagba koltozeskor…Plane itt 🙂

      Priviben elkuldom majd a szamomat, meg meglesz az email cimem is, nyugodtan keressetek!

      Addig is kellemes pakolast, keszulodest a “nagy utra” 🙂

      Udv,
      Blondie

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.