Ms “Blondie” Bean kalandjai

Legelőször is HATALMAS gratuláció a dohai magyaroktól is PARS KRISZTIÁNNAK, megyénk szülöttjének, aki olimpiai aranyérmet szerzett tegnap kalapácsvetésben!!!  Mi innen szurkoltunk Neked! Csodás teljesítmény, nagy öröm és büszkeség nekünk Vasiaknak!! 🙂  Köszönjük Krisztián!! 🙂

A mai kis szösszeneteim a múlt hetihez hasonlóan a Ramadanhoz kapcsolódnak majd, de egy picit más irányból megközelítve. Múltkor részletesen leírtam, hogy a muszlimoknak mit jelent ez az egy hónapos ünnep, most pedig azt tervezem bemutatni, hogy mi magyarok az európai, ausztrál, amerikai barátainkkal karöltve hogyan “ütjük el az időt” 🙂

Ramadan ideje alatt gyakorlatilag zárva van minden szórakozóhely, a hotelek éttermei, bárjai nem szolgálhatnak fel alkoholt egy hónapon keresztül, de még a bevásárlóközpontok üzletei sem a szokásos nyitvatartási rend szerint működnek. A nagyobb élelmiszerláncok mint a Carrefour szombattól csütörtökig  du 2-ig nyitva tartanak, majd este 6-7-től hajnali 1-ig újra, pénteken  – ami itt a fő ünnepnap, mint nálunk a vasárnap – csak délig vannak és este is csak 8-kor nyitnak.  Amúgy a boltok nagy része egész nap zárva tart,  csak naplemente után nyitnak, de akkor éjfélig –  hajnali 1-ig lehet nyomni a “late night shoppingot” 🙂 Meglepődnétek, ha látnátok mennyien hódolnak ezen szenvedélyüknek eme kései órákban.  Pl én is 🙂 Nem kicsit Karácsony feelingem volt, mert bár nem olyan idióta vásárlóőrület van itt, mint odahaza november közepétől 6 héten át, a hasonlóság inkább abban mutatkozik, hogy nagyon hangulatosan fel vannak díszítve az üzletek kirakatai, a Pearlbe vezető úton a pálmafák törzsei csillogó aranyszínű, apró gyöngyszerű égősorokkal vannak körbetekerve, mint télen Pesten az Andrássy út, csak itt az arany csillagok helyett gyönyörű kék félholdak világítanak az éjszakában.

A hotelek éttermei is ilyenkor speciális dekorációval díszítik fel a konferencia vagy báltermüket, ahol Ramadan idejen buffet jellegű “Sohour” (késő esti vacsorákat) tartanak.

Az épületek egy része is ünnepi megvilágítást kapott, lila, narancs és mindenféle élénk színekben pompáznak 🙂 Csodás, de csodálatunknak leginkább a légkondis autónk ablakából kifelé tekintve adunk hangot, ugyanis jelentem beindult a kőkemény forró nyár!  Hetekkel ezelőtt volt már 48, sőt 51 fok is, de még mindig viszonylag száraz volt az idő, egy-egy nap volt csak kicsit párásabb, ma viszont már reggel, míg a légkondis lépcsőházból a  légkondi-mentes mélygarázson keresztül eljutottam az autómig  úgy rám cuppant a “munkablúzom”, mint amikor a konyhai fóliázógép ki-vákumozza a levegőt a nejlonzacsiból, amiben a húsokat a mélyhűtőbe szoktam tenni…

Embertelen, elmondhatatlan, brutális!!!

Egy hete a céges külső parkolóból tartottam az épületbe (a másik irodaházunkban volt egy meetingem), ráadásul a legnagyobb melegben 11-dél körül. Amíg a parkolóból a kb 2 perc sétányi utat megtettem a bejáratig konkrétan rosszul lettem!! Úgy éreztem, hogy nem kap oxigént az agyam, nem megy le a levegő a tüdőmbe és mindjárt elájulok.  Nem viccelek! Na ettől jól bepánikoltam, konkrétan tényleg úgy éreztem, hogy mindjárt megfulladok, de aztán nagy szerencsémre beértem az irodaházba, de kellett egy pár perc, míg magamhoz tértem, mélyeket lélegeztem a 17 fokos levegőből (csodálom, hogy még nem kaptam tüdőgyulladást egyébként, mert embertelen ahogy itt a légkondit nyomatják), majd folytattam utamat..

De ez még mind semmi. Nem tudom, hogy ez a rettentő hőség-e az oka, vagy valami más, de múlt szombaton nem sokkal azután, hogy beléptem Doha 2. legnagyobb bevásárlóközpontjának egyik legforgalmasabb részébe, egy akkorát zakóztam, hogy szerintem 3-4-es erősségű földrengést jeleztek be a műszerek. Máig nem tudom mi történt, mert banánhéjat nem találtam magam körül, de túl sok segítőkész embert sem… Az itt nem divat… Röhögtem egy nagyot magamban, de leginkább kínomban, megnéztem, hogy nem szakadt-e ki a szoknya a fenekemen, neeeem, jól van, akkor megyünk tovább, mint ha mi sem történt volna…  🙂

Óóóó leárazás van a Warehouse-ban, sirály!! Imádom! Na ide benézünk… Be is bicegtem, mert addigra már éreztem, h a térdem bizony kapott rendesen az esésben (mellesleg egy gyerektenyérnyi helyen még mindig lila), de eb csont beforr, koncentráljunk a szebbnél-szebb ruhákra … Ez olyan jól sikerült, hogy kifelé menet konkrétan a kirakaton keresztül akartam távozni, de végül az erősebbnek bizonyult, így lepattantam róla. Na akkor viszont már hárman-négyen is odaugrottak (mondanom sem kell mindegyik nő volt – mondjuk lehet, hogy azért, mert egy női ruhaüzletben voltam), kérdezték, hogy minden rendben van-e, mert hogy visítva-vinnyogva röhögtem, de úgy, h nem bírtam abbahagyni… Háát mondom ezt nem hiszem el, Mr Bean a fasorban sincs hozzám képest… Mi jöhet még?? Legjobb, ha semmi, hanem szépen beülök az autóba és hazamegyek, mielőtt még valami nagyobb kárt teszek magamban. Háát lottót nem vettem aznap, nem mintha lehetne itt kapni, tilos minden szerencsejáték Qatarban, de ma nem is láttam volna értelmét.

Na nincs még vége a kalandjaimnak, a következő eset 4 napja történt… Az egész ott kezdődik,  hogy ugye Ramadan van, nuku szórakozóhely, ergó maradnak a házibulik, nem is akármilyenek. Talán korábban vmelyik bejegyzésemben már említettem – de az is lehet, hogy csak akartam – hogy egyetlen egy bolt van Doha-ban, ahol alkohol tartalmú szeszes italokat, illetve disznóhús termékeket lehet vásárolni (szigorúan non-muszlimoknak), az is úgy működik, hogy először is kérned kell egy kereseti igazolást a munkahelyedről, amivel besétálsz a “piaboltba” (itt mindenki csak így hívja), leteszel szépen 1000 riyalt (kb 62 eFt) depositba, ezért kapsz egy ún. “liquor license”-t (alkohol engedélyt) és azt lelkesen lobogtatva vehetsz csak alkoholt és cocahúst. Na nekem ez utóbbi cseppet sem hiányzik, mert otthon sem voltam nagy fogyasztója, de azért egy kellemes pohár hűvös fehérbor ebben a nagy hőségben: GYÓGYSZER!! 🙂

Na szóval akinek volt egy csepp kis esze az még Ramadan előtt telepakolta a négykerekűje csomagtartóját, mert hogy a szent hónap alatt végig be van zárva. Mi konkrétan több ezer riyalt hagytunk ott 3-an, de háát nem olcsó a szesz errefelé, meg háát hosszú az az 1 hónap, amíg kedvenc szórakozóhelyeinket nélkülöznünk kell, amúgy meg nem kér enni, ha nem most fogy el, akkor majd később…

Az angoloknál, amerikaiaknál és az ausztráloknál nagy divatja van a jelmezes partyknak, vagy más néven “téma-partyknak” (megpróbálok amit lehet magyarul leírni, még ha hülyén is hangzik, hogy Vica ne találjon fogást rajtam! Vica csak viccelek!! :)), amikor is kitalálnak egy bizonyos témát, és aszerint kell beöltözniük a résztvevőknek. Két hete úgy nevezett “P-Party” volt, azaz bárminek beöltözhettél, ami (angolul) P-vel kezdődik, mint Playboy, Pharao (fáraó), Priest (pap), Pirate (kalóz), Punk  stb… Kb 200 fős party volt DJ-vel egy 5 szobás, kb 600 m2-eres apartmanban a Westbayben. Paráááádéééé 🙂

Most pénteken meg “Felező Party” volt (kb. a Ramadan közepén jártunk), akkor pedig olyan jelmezt kellett választani, ami jelképezi Dohát, amit szeretsz vagy épp útálsz benne, de mindenképpen jellemző legyen az országra. Sokat nem törtem a buksimat rajta, mondjuk fiúknak egyszerűbb volt sztem, több jó ötletem is lett volna, mint építőipari munkás, tűzoltó (sajnos továbbra is nagyon aktuális), solymász vagy teve rallys (mondjuk ezt elég nehéz kivitelezni, de van akinek semmi sem lehetetlen), lányként viszont az első dolog ami eszembe jutott az az indiai lány, ugyanis Doha nekem egy mini-India,  a majd 2 milliós ország közel 50%-át indiaiak, pakisztániak és nepáliak alkotják, ja meg persze a kis fillipínók.

Naa gondoltam ezt könnyű lesz kivitelezni: kell egy fekete hosszú paróka, amit a “Party Kingdom” nevű  – mindenféle party kellékeket, dekorációkat árusító –  üzletben pillanatok alatt be is szereztem, meg  vmi jó színes, buggyos gatyás szerkó, amit bármelyik sarki boltban kapok a gettósabb részeken. De hogy ne kelljen annyira bemennem a “sűrűjébe”  kinéztem a neten egy “exkluzív indiai ruhaboltot”, ami nem volt messze (elvileg a térképen) a munkahelyemtől. Persze ez is csak este van nyitva, így a sötétben csalinkáztam egy darabig, de végül megtaláltam az egyik “panel” aljában. Háát az első (és egyben nem utolsó) röhögőgörcs akkor jött rám, amikor megláttam a “Shape” (azaz magyarul “alak” ) névre elkeresztelt exkluzív indiai ruhabolt 1m×1m-es kirakatát tele zsúfolva a szivárvány minden színeit felvonultató anyagokkal. Annyira sokkot kaptam, hogy elfelejtettem lefotózni, pedig megérdemelte volna, h világhírnevet kapjon 🙂

Nem sokat gondolkoztam, benyitottam, és a következő döbbenet már benn fogadott… Mondjuk most így visszagondolva nem tudom, hogy melyik oldalon volt mérhetően nagyobb a csodálkozás, mert hogy konkrétan megállt az élet egy pillanatra, mint amikor a videón megnyomod a stop gombot, mikor kimész egy kóláért… Így utólag már sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, hogy ebben az évtizedben rajtam kívül volt-e még benn fehér bőrű és/vagy szőke nő vásárolni, esetleg útbaigazítást kérni vagy bármi hasonló…  Azért gondolom, hogy nem nagyon lehetett így, mert olyan hatást értem el, mint amikor Julia Roberts belépett London egyik legkisebb könyvesboltjába a Sztárom a párom (angolul Nothing Hill) c filmben, emlékeztek??  Na jó ez lehet, hogy kicsit erős hasonlat volt, de nekem tetszik 🙂 Tehát az már világos, hogy ők min döbbentek le, de vajon engem mi lepett meg leginkább? Nos mire számít egy európai nő, ha belép egy indiai női ruhaboltba?? Naaaaa?? Háát arra nem, hogy 4 indiai FÉRFI eladó fog farkasszemet nézni vele 🙂  Márpedig így volt.. De aztán mégiscsak én voltam a rutinosabb, én tértem először magamhoz és hogy oldjam a “lö pötit” feszült pillanatot, felvettem tündéri mosolyomat (konkrétan azt sem tudtam melyikre irányítsam, mert 4-en 4 fele próbálták zavarukat vmi ál-tevékenységgel leplezni), így bájos hangomat is be kellett vetnem, és kitaláltam egy fedő-sztorit (azt mégsem mondhattam, hogy jelmezbálba megyek és indiainak akarok öltözni, mert félő, hogy a “miért” kérdésre nem tudtam volna számukra kellően megnyugtató választ adni), így előadtam Blaha Lujza díjas alakításomat, hogy van egy indiai barátnőm, akinek holnap lesz a szülinapja és azzal szeretném (többek között) meglepni, hogy indiai ruhába megyek. Nnna háát látni kellett volna az arcokat, még szinte meg is hatódtak a boldogságtól és 4-en 8 felé szaladtak,  hogy a kis szatócsüzlet legszebb portékáit a másodperc töredéke alatt felvonultassák a színem előtt.

Az üzletről még annyit, hogy tokkal-vonóval olyan 15 m2, jóindulattal 20, jól telezsúfolva, nem is egészen értem, hogy miért “foglalkoztatnak” 4 eladót, konkrétan rajtam kívül még 2 kisgyerek volt az üzletben (vélhetően vmelyikük csemetéi), szval nem volt túlságosan indokolt ez a nagy számú kiszolgáló személyzet, de így legalább elmondható, hogy röpke másfél óra alatt (!!!!!!!) – ennyit töltöttem ugyanis kedves társaságukban – csak azt a ruhát nem szedték elő nekem, amit szorgos indiai kezek még meg sem varrtak.

Mert háát ugye jött az a probléma amivel nem számoltam, hogy az indiai nők testarányai némileg különböznek az enyémtől, il concreto mellkasi idomokban kicsit szűköcskére voltak szabva a ruhácskák 🙂 A legtöbb ruhából XL-es volt a legnagyobb méret, de az a kisázsiai XL-es, amibe cipőkanállal kell belebújniuk még a nálam kevesebb női bájjal ellátott honfitársaimnak is, ezért mondtam újdonsült barátaimnak, hogy annál kisebbet le se szedjenek, de így is két tucatot megpróbáltam mire kettő végül úgy ahogy jó lett.  Hát az öltözőfülke  – már ha lehet annak nevezni – sem volt semmi, állt benne a víz – nem tom honnan folyt be és csak remélem, hogy víz volt, de érthető okokból a cipőmet nem vettem le, se szék, se semmi, de hát nem vendégségbe jöttem.  A fiúcskák lelkesen buzdítottak, hogy menjek ki mutassam meg (gondolom ilyet még nem nagyon pipáltak, én meg “karitatív” hangulatomban voltam, így ki-ki libbentem az arra érdemes darabokban)  Mit mondjak, jól elszórakoztunk 🙂

Olyan ruha (vagy mi) is lett volna, amit csak így magamra kell vhogy tekernem, de azt valahogy nem éreztem… Átvillant egy másodpercre a fejemen, hogy vmelyik vicces koma a buliban meghúzza a rojtot a végén, aztán ott állok egy szál tangában… nna azért az nem lenne annyira komfortos, úgyhogy végül ezt a korábban említett kettőt megvettem, egyrészt nem voltak drágák, másrészt támogatom vele az indiai textilipart, harmadsorban pedig még nem tudtam eldönteni, hogy hétköznapi indiai lány akarok lenni, vagy “ünnepi” 🙂

Végül maradtam a hétköznapinál (minek a flanc?) Ez lett a végeredmény:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jjja és ez egy XXL-es tunika úgy nézzétek 🙂

Na megyek lecsót főzni – ala Katar –  ami úgy néz ki, hogy sárga TV paprika hiányában kaliforniai paprikából készítem, lengyel pulykakolbásszal… Hááát nem tudom milyen lesz, de majd legközelebb elmesélem.

Addig is élvezzétek a nyarat, készüljetek a Karneválra!! Ott találkozunk!! Jaaa, mert hogy augusztus 17-től 2,5 hétig OTTHON leszek!!!! Már csak 11-et kell aludni!! Juhhhhééééjjj!!! 🙂

Blondie

Ramadan Kareem

Hahó Otthoniak!

Lassan 2 hónapos hallgatás után belerecccsentek a csöndbe és újra hírt adok magamról. Kezdhetném mentegetőzéssel, h miért, és miért nem… de ezt most kihagynám, mindenesetre nagyon örülök, h ennyire vártátok a folytatást 🙂

Szinte biztos vagyok benne, hogy egy blogbejegyzésben nem tudom lefedni az elmúlt 2 hónap eseményeit, a kronológiának meg neki sem futnék, ezért csak úgy csemegézgetek…

Először is, ami a legfontosabb, és aminek a legnagyobb aktualitása van most, az a Ramadan, azaz a muszlimok legnagyobb (egy hónapos) vallási ünnepe, a “holy month”, azaz a szent hónap, ami gyakorlatilag ilyenkor fenekestül felforgatja az arab országok mindennapi életét. Nem véletlen, hogy nem azt írtam, hogy a muszlimok életét, ugyanis kivétel nélkül mindenkire, aki ebben a hónapban arab országban él vagy csak “tartózkodik”  hatással van, majd hamarosan kitérek rá, hogy pontosan mire gondolok.

Bevallom őszintén én eddig nem sokat tudtam az iszlám vallásról, kultúráról, ezért is örültem neki, mikor megtudtam, hogy a Fanar (Iszlám Kulturális Központ)  Ramadan estet szervez kifejezetten “nem-muszlim” nőknek, amire most hétfőn, a Ramadán 4. napján került sor. Rendkívül érdekes élmény volt!! 🙂 Először egy kis előadóterembe tereltek minket, ahol a  muszlim vendéglátóink, akik amúgy a Fanar munkatársai és kivétel nélkül muszlim nők voltak meséltek a Ramadanról, a szokásokról, feltehettünk kérdéseket és ők nagyon kedvesen és nyíltan válaszoltak.

Miután lement a nap először imádkozni mentek, ahova kivételesen mi is velük tarthattunk, viszont mivel a mosque-ba (mecset) a nők csak teljes “takarásban” mehetnek be, így nekünk is fel kellett vennünk a ruhánkra az abayat. Haat nagyon furi érzás volt a fejünk búbjától a kislábujjunkig korom fekete lepelben lenni, kb úgy festettem, mint egy apáca, és nem is volt nagy komfortérzetem benne, de elfogadtam és tiszteletben tartottam, hogy itt ez a szokás, ill. a feltétele annak, hogy kicsit beleláthassak az ő világukba…

 

Természetesen itt még az imádkozás is külön zajlik, a férfiak az alső szinten, a nők szeparáltan egy emelettel feljebb, de egy fa apácarácson keresztül le lehetett látni, én meg persze nem voltam rest ezt lencsevégre kapni. Íme:

Az ima után megtörhették a böjtöt, és egy kellemes vacsora (Iftar) mellett folytattuk a különböző kultúrák és vallások, szokások és hagyományok kivesézését.  Kb 40-en lehettünk vagy 15 országból plussz az öböl-térségből származó házigazdáink.

A földre  leterítettek egy hosszú nejlont, amit úgy “rendeztek be”, mint egy hatalmas ebédlőasztal, amire nagy kerek fém tálcán mindenféle remek falat, mogyorós, sáfrányos rizs, csirke, tojás került , külön dobozokban saláta és némi arab édesség-golyó.

Teli hassal és rengeteg új ismerettel a fejemben távoztam, aminek egy részét most szívesen meg is osztom veletek, mert gyanítom, hogy hozzám hasonlóan az Európában (így Mo-on) élők is vajmi keveset tudnak a több mint egy milliárd muszlim legnagyobb ünnepéről.

A Ramadán az Iszlám Holdnaptár 9. hónapja, s mint ahogy a neve is mutatja a naptár a Holdhoz igazodik, ezért minden évben kb 10-11 nappal korábban van,  mint az előzőben. Így történhet az, hogy van amikor télre esik  (az a szerencsésebb – mert nem a legnagyobb hőségben kell böjtölniük, illetve nyáron a nappalok is hosszabbak), van amikor meg nyárra, mint ahogy most is.  Idén július 2o. péntektől 30 napon át, augusztus 18. vasárnapig tart.

A Muszlim hit szerint ez az a hónap, amikor Allah bemutatta Mohamednek a Koránt. Ebben a hónapban minden egészséges felnőtt muszlim hajnalhasadástól napnyugtáig böjtöl, azaz nem ehetnek, nem ihatnak, nem dohányozhatnak, illetve szexuális kapcsolatot sem létesíthetnek, továbbá tiltott minden az Iszlám tanításaival ellentétes viselkedés, mint például a káromkodás, mások kibeszélése, olyan tévéprogramok nézése melyek erkölcstelen gondolatokat ébreszthetnek (akkor miért adnak le ilyen filmeket ilyenkor az arab csatornákon??? – kérdem én halkan) , de mellőzni kell a “felesleges” fecsegést is,  azaz a lényegre kell szorítani a társalgást.

A böjt alól kivételt képeznek a gyerekek (pubertás kor előtt), a tartósan betegek, a fizikailag koplalni nem képesek, a gyógyszeres kezelés alatt állók, a terhes vagy még szoptató anyák, a menstruáló nők, illetve akik utaznak. Ez utóbbit nem teljesen értem, mert pl azok, akik nem arab országban élő muszlimok, azokra vonatkozik, de akik éppen A-ból B-be mennek, azokra nem…

Aki utazás vagy menstruáció miatt kihagyott néhány napot, annak kötelező bepótolni az elmulasztott napokat, ergo azoknak annyi nappal tovább tart a böjt, aki meg terhes/szoptatós anyuka annak a következő évben kell bepótolnia, illetve ki lehet váltani az elmulasztott napokat azzal, hogy a kihagyott időszakra biztosítják egy rászoruló teljes étkeztetését.  Nekem amúgy ez nagyon szimpatikus, meg egy csomó minden a Ramadánnal és a vallásukkal, hitükkel kapcsolatban, de sok minden meg merőben ellentétes az én beállítottságommal, úgyhogy kedves barátaim azért nem kell  attól félnetek, hogy áttérek erre a hitre, de mindenképpen szeretném minél jobban megismerni és megérteni őket, ha már a sors úgy hozta, hogy egy időre “összezárva” élek velük itt, a földbolygó ezen pici kis országában…

A böjt másodlagos célja amúgy, hogy megtisztítsa az elmét, a testet és a lelket egyaránt. A muszlimok ilyenkor kőkemény önkontrollt gyakorolnak, ezekben a napokban még jobban felerősödik az amúgy is jellemzően szoros  családhoz való mély ragaszkodás,  jobban megbecsülik az élet fontosabb dolgait, és a 16 órás éhezés/szomjazás empatikusabbá teszi őket és nagyobb együttérzésre tanítja a kevésbé szerencsésekkel szemben. Minél többet kell imádkozni (napi 5 ima kötelező, megvan pontosan mindegyiknek az ideje, és vannak “javasolt” további ima “alkalmak”, ami az egyénre van bízva, de erősen ajánlott, ha” jó muszlimnak” tartja valaki magát), mert az a mondás járja, hogy az ilyenkor elmondott imák többszörös szorzóval számítanak majd, amikor a Menyországba kérik a bebocsáttatásukat.

Naplemente után aztán összegyűlnek, hogy elfogyasszák az Iftart , amely általában datolya és egy pohár tej elfogyasztásával kezdődik, majd imádkozás után a fő fogások következnek. Éjszaka, a következő napfelkeltéig szabadon ehet/ihat/szeretkezhet bárki. A legtöbben élnek is ezzel a lehetőséggel, és napfelkelte előtt közvetlenül (ezt sohournak hívják) újra nassolnak valamit, ami energiát ad a következő 16 órára.

Ami a legveszélyesebb a Ramadanban az az, ahogy az arabok ilyenkor az utakon vezetnek, a legtöbb baleset (amúgy sincs kevés errefelé) az év ezen időszakában történik, azt szokták mondani, hogy itt tudod lemérni milyen jó vezető vagy, és milyen jók a reflexeid, ha “túléled” a Ramadánt mindenféle koccanás vagy nagyobb baleset nélkül. A legdurvább időszak este 6 óra körül van, amikor már kezd lemenni a nap, az utolsó percek a böjt megszakítása előtt, rohannak, hogy odaérjenek az esti imára, majd pedig az iftar-ra, ami amúgy reggelit jelent (breakfast – break fast, azaz megtörni a böjtöt). Na akinek van egy csepp ki esze, az ilyenkor igyekszik otthon maradni … Napközben viszont pont azért mert a nagy többség ki sem mozdul, istenien lehet közlekedni az amúgy túlzsúfolt utakon :))

Ilyenkor általában rövidített munkaidőben dolgoznak a hivatalokban, bankokban, a legtöbb magáncégnél is. A gyerekeknek is délben vége az iskolának – ha iskolaidőre esik a Ramadán (most ugye nem).

Visszatérve picikét a böjtre, ők azt mondják, hogy fizikálisan a koplalás segít a vércukor és koleszterinszint, a vérnyomás, valamint az elhízás mértékének csökkentésében. A vallásos okok mellett tehát egészségügyi haszna is lehet ennek az “elhivatottságnak”. Nos, még ha azt el is fogadom, hogy a böjtölés lehet egészséges, segít megtisztítani, tehermentesíteni a szervezetet, de hogy a  35-45 fokban 14-16 órát víz nélkül legyen az ember??? Ép ésszel fel nem fogom, hogy ebben mi az egészséges. De hát több mint 1 milliárd ember megteszi minden évben, ennyi ember “nem tévedhet” – ahogy szokták mondani. De tutira kell lennie valami belső motivációnak, hitnek, ami segít végigcsinálni, ami minden bizonyára bennük van. Minden esetre a legnagyobb tiszteletem az övék.

A 4,5 hónap alatt lehetőségem volt több muszlim (közel-keleti, egyiptomi, marokkói stb.) embert közelebbről és mélyebben megismerni (anyumnak üzenem, hogy nnna “annyira” mélyen nem, ne izguljon – jja mert drága anyukámnak azért szerintem a top 3 rémálmában benne van, hogy én és Mustafa állunk az iszlám “házasságkötő sátorban” :)) Na de viccet félretéve – megfogadtam, hogy megtisztelve az ünnepüket ma egy kicsit komolyabbra veszem az alaphangot, de azért a kisördög csak kikukkant belőlem, mit van tenni 🙂 – szóval elég sok muszlim barátom/haverom lett (fiúk/lányok vegyesen), akikkel gyakran szoktam beszélgetni, és most a Ramadán ideje alatt is tartom velük a kapcsolatot, bár többnyire az éteren keresztül, mert ők ilyenkor “más életet” élnek, más bioritmusban, de akikkel találkoztam is mindegyik tele van energiával, mosolyognak, fel vannak villnyozva… Döbbenetes számomra.

Én csak 1 nap próbáltam követni az ő böjtjüket, Isten az Atyám megpróbáltam, de kb 8 óra elteltével ott voltam, hogy vagy eszem vmit, vagy “ártalmassá válok a környezetemre”… Konkrétan letoltam minden kis indiait az útról, jja mert hogy ehhez most már megfelelő harcijárművel is rendelkezem (egy 3.5 l-es motorral felvértezett gépsárkány szerelmem legújabb tárgya)  szóval olyan mértékben leesett a vércukrom, h már homályosan láttam és csak 1 gondolat forgott a fejemben és a szemeim előtt, h minél hamarabb hazaérjek, és felszakíthassam a hűtőszekrény ajtaját…

Háát ennyit az én böjtömről, de mindig tudtam, h én ehhez gyenge vagyok… Ami nem megy, azt ugye nem kell erőltetni..

Viszont!! Megtaláltam a nekem való napi “étrendet” Ramadán idejére, ami olyan jól működik, hogy már egy hét alatt nem mellesleg 1.5 kilót fogytam, ugyanis bevezettem, hogy reggelizek, amit nem szoktam korábban (2 szelet vajas piritós magában vagy sajttal, plussz egy nagy tejeskávé ), illetve többször eszek keveset, és általában du 4-5 körül eszem utoljára, vagy max még 1-2 falatot este 7-8 körül… A többször eszek keveset vasárnaptól-csütörtökig ergó a munkanapokon úgy zajlik, hogy kiszökök a kis teakonyhába (kb 1.5 m2), ahol a teaboy-ok szokták a kávét, teát stb elkészíteni nekünk (ilyenkor gyakorlatilag ők “holiday-en” vannak, semmi dolguk), és sutyiban, háttal az ajtónak letolok egy banánt, vagy septiben elkanalazok egy joghurtot, mert elvileg tilos “nyilvános helyen”, így az irodákban is enni/inni, mert ezzel felzaklathatjuk a muszlim kollégákat, de ugyanakkor szerintem maximálisan tudatában vannak, h a nem-muszlimok így-vagy úgy de “megoldják” a gondjaikat a kiskonyhában. A merészebbek kis dobozokban hoznak főtt kaját és megmikrózzák… na ezt én már pofátlanságnak tartom, mert azért a melegített ételnek szaga van…az meg ugye a kulcslyukon keresztül is megtalálja az utat kifelé… én azért csak hideg és gyorsan fogyasztható kaját csempészek be magammal minden nap, szigorúan fekete, nem átlátszó zacsiban 🙂

Egy jó dolog azért mindenképpen van számunkra is a Ramadanban. A hivatalos munkaidő  8-13-ig van, de nekem még 2-fél 3 előtt nem  nagyon sikerült eljönnöm az irodából, mert a főnököm 5 hét szabin van, és rám hárul a feladatainak egy része is, de így is azért sokkal rövidebb a munkanap az átlagoshoz képest, így van időm relaxálni, OLVASNI, elmélyedni magamban, sportolni…ééééés blogot íírni :)) Egyébként megfogadtam, h mostantól taktikát váltok, és többször írok keveset. Gondoltam, ha ez az étrendben bejött, miért ne próbálnám ki itt is 🙂

És azt is kitaláltam (mert mostanság sok időm volt kreatívkodni 🙂 haha), hogy kihasználom az iPhone-om diktafon funkcióját, mert ugye a legjobb gondolatok mindig vezetés/WC/zuhany stb közben jönnek, de legalábbis nem laptoppal az ölemben, hogy szépen felveszem magvas gondolataimat diktafonra és így nem felejtem el, hogy miről akartam írni, illetve ha vmi frissen történik velem, akkor azon nyomban “meg tudom örökíteni” (képpel és hanggal is), így tutira nem veszik a feledés homályába … Ugyanis most is annnyi de annyi minden történt a 2 hónapban míg kicsit “eltűntem”, hogy szinte biztos, hogy jó, ha a 20-25%-a valaha is lejegyzésre kerül …

Pl az is, hogy rákaptam a klasszikus zenére!! 🙂 Ez biztos jele az öregedésnek – gondoltam mindig, de ezt már nem osztom, ugyanis hihetetlen mértékben feltölt, és inkább fiatalabbá és energikusabbá tesz. IMÁDOM!! Kb másfél hónapja voltam először a Katarában a Qatar Philharmonic Orchestra egyik előadásán, amit a Qatar Expats társaság szervezett, és háát már első pillanattól kezdve rabul ejtett… Olyan szinten “átment rajtam” és megfogott a zene, hogy néha konkrétan a könnyeimmel küzdöttem. Arra is rájöttem, hogy a hegedű meg a cselló vannak a legnagyobb hatással rám, és nem tudom eldönteni, hogy azért, mert gyerekkorom egy rövid és már mélyen feledett időszakában szülői indíttatásra megpróbálkoztam mindkettőt  (ebben a sorrendben) bizonyos szinten elsajátítani, vagy szimplán “csak” azért, mert a szívem és lelkem mélyéig  hatol minden egyes dallam, ami kiszabadul belőlük 🙂  Hmm vagy a kettő együtt 🙂 Nem is érdekes, miért… csak szeretem és kééész 🙂

Rá két héttel aztán kaptunk pár ingyen jegyet az egyik magyar zenésztől, aki játszik a filharmónikusoknál (mert amúgy meg kb 20 magyar zenész van a zenekarban), amikor többek között Ravel: Bolero-ját is játszották. Háát mit mondjak, katartikus élmény volt! Olyannyira, hogy másnap este is elmentünk, már csak azért is, mert az volt az utolsó előadás a nyári szünet előtt. Hazautaztak a zenészek, és majd szeptemberben indul az új szezon.  Már most hiányzik és tuti, hogy szeptembertől “bérletes” leszek 🙂

Na drágáim, itt most elvarrom a szálakat, mert nekem itt már hétvége van, és lelki füleimmel hallom a tenger csalogató szavát 🙂

Ígérni nem merek semmit, de igyexem nem eltűnni úgy, mint az elmúlt 2 hónapban 🙂

Addig is írjatok, kérdezzetek, véleményezzetek!! :))

Üdv,

Blondie