Hahó otthoniak!
Sokan jelezték már, hogy tűkön ülve várják a folytatást, ezért nem húzhatom tovább az idegeket, folytatom a beszámolómat.
Nos múltkor azzal búcsúztam, hogy legközelebb már az első pár nap munkahelyi élményeiről is fogok tudni írni, így rögtön ezzel is kezdeném.
Alapjában véve és összességében nézve pozitívan tudok nyilatkozni, nagyon kedves volt a fogadtatás mind a közvetlen kollégák, mind a főnökeim irányából. Birtokba vettem az ablak melletti, kikötőre néző L alakú asztalomat, aztán vártam… leginkább pl a laptopomra és egy IT-s-ra aki beállít rajta nekem mindent, tudván, hogy a főnököm már hetekkel korábban megrendelte nekem, de semmi. Aztán hamarosan megtudtam, hogy még a HR-eseknek át kell küldeni vmit az IT-soknak, és akkor majd ők bevisznek vmit a rendszerbe, és akkor majd utána, de legkésőbb holnapra, ezt írásba is adták. Na mondanom sem kell, ez a holnapra, holnapra még ma is tartott, még ma sem tudtam gép elé ülni, ma is azt mondták, hogy holnap, amihez az első nap még mosolyogtam, a második nap már csak somolyogtam, ma már meg kellett erőltetnem magam, hogy ne üljön ki az arcomra amit valójában gondolok, de nem is értem magamat, hogy valójában min csodálkozok, hiszen ismét egy inkumbens vállalathoz szegődtem el, és hát ezek – a legnagyobb rosszindulat nélkül – sem a rugalmasságukról és gyorsaságukról híresek. Szóval türelemre tanít ez az eset is, abból nekem sajna nem sokat osztottak ott fenn, de nagyon igyexem 🙂
Egyébként legalább ilyen bonyi belépőkártyához jutni, sőt igazán véglegeset majd csak kb 3-4 hét múlva kapok, amikor már meg lesz a residence permission-öm (RP), hívjuk magyarul „letelepedési engedélynek”. Alig 1 hetes itt tartózkodásom alatt naponta kb 11,5-szer hallottam, hogy ezt meg azt majd akkor kapok, vagy tudok intézni magamnak, ha meglesz az RP, úgyhogy tényleg kezdem elhinni, hogy nem is nagyon létezek itt addig, amíg ezt a vacak papírt meg nem kapom, amihez át kell essek egy orvosi vizsgálaton (pisi, kaki, vérvizsgálat mittomén), ujjlenyomatot vesznek rólam és lehet, hogy még tűzkarikán is át kell ugorjak egyet, már bármit el tudok képzelni. Szóval senki ne gondolja, hogy olyan egyszerűen befogad ez a kedves kis ország! 🙂 Relax, don’t worry, take it easy meg egyéb hasonlókat nyomat mindenki körülöttem, és ezt a magyar srácok is napjában többször elismétlik nekem, hogy valóban tudatosuljon.
Háát lassan őrölnek errefelé a malmok, az már egyszer biztos, itt csak az olajból befolyó dollárok kattognak gyorsan, amúgy ez úgy tűnik rajtam kívül mindenkinek (már) teljesen megszokott és elfogadott tény, nekem azért még szoknom kell…
Ez még amúgy még mind semmi, mert ok, hogy nincs laptopom, nem nagyon tudok dolgozni addig, na bumm… Ennél azért van egy picit zavaróbb tényező, mégpedig az, hogy még mindig a Mövenpick-ben lakom (na jó azért senki ne kezdjen el sajnálni, mert egy 5 csillagos szálloda), de mivel eredetileg azt mondták, h csak 2-3 napot maradok még mindig nem pakoltam ki a 2 börönd meg 1 nagy utazótáskából – mert hát nem tudhatom, hogy melyik nap mondják azt, hogy na akkor MA – így még mindig bőröndből élek, minden reggel vasalgatok – mellesleg „Bentley” márkájú vasalóval:) -, mert bár vasalva hoztam ki őket, egy hete bent gyűrődnek a bőröndben, ráadásul annyiszor pakoltatták át velem a reptéren a cuccaimat a kiutazáskor, hogy konkrétan már fogalmam sincs mi hol van, így bármit keresek full át kell forgatnom az egész bőröndöt, ha nem kettőt, szval nem tesz túlságosan boldoggá, de nem tudok mit tenni, mindenki csak mosolyog, türelmet és megértést kér, én próbálok visszamosolyogni, és a türelmemről megerősíteni őket, de őszinte leszek ez napról napra nehezebben megy 🙁 Arról nem is beszélve, hogy ma értesített a nemzetközi költöztető cég, hogy megérkeztek Doha-ba a cuccaim (konkrétan 32 doboz formájában) vámolás alatt vannak, és 2-3 napon belül szállítanák. Na igen, de hova?? A szállodai szobám közepére csak nem tornyosíthatják fel!
Ráadásul a dobozokban van egy jópár olyan cucc, ami már kezd hiányozni.. Pl a futócipőm, illetve a leasure&pleasure ruháim, olyannyira, hogy múlt pénteken mikor a magyarokkal kimentünk a partra a Brigi a lelkemre kötötte, h „játszós” ruhába menjek, mert homok, por stb… na nekem a „legjátszósabb” ruhám az egy fehér vászon szoknya volt, ráadásul akkora szél volt a parton, hogy muszáj voltam a Brigi hajgumijával egyik oldalt összefognom a szoknyát, így azon a felén enyhén mini lett belőle, ami itt tudvalevő nem túlságosan ildomos, de választhattam, h vagy ez, vagy egy váratlan pillanatban alákap a szél és akkor aztán lehet, hogy azt kockáztatom, h a következő géppel jöhetek is haza..
Amúgy érdekes, mert pont ma láttam egy – nem helyi illetőségű – csajt kijönni a hotelből konkrétan egy olyan mini szoknyában, hogy hűűűűbammeg, végigkísértem a szememmel a parkolóban álló autójáig, gondoltam hátha választ kapok rá, hogy honnan veszi a bátorságot, pl egy magas rangnak és tisztnek örvendő férfiember „hozzátartozója” vagy vmi hasonló, de neeem… Szval vannak itt még bátor, vagy leginkább vakmerő hölgyikék, én mindenesetre a tengerpartos eset óta még nem mertem szoknyát felvenni, mert azóta is elég nagy szél van, egyik nap még egy komolyabb homokvihar is volt, pedig nagyon vágyom már rá, hogy kicsit, legalább egy icipicit nőcisebben öltözhessek fel.
Visszakanyarodva a munkahelyre, mert azt érzem hogy – bár az elején úgy indítottam, hogy nagy általánosságban pozitív a kép – mégis valahogy a végére a mérleg nyelve talán egy kicsit inkább lefelé billent, ezért belső késztetést érzek arra, hogy kidomborítsam a jó oldalát is, ugyanis hál Istennek abból is van bőven.
Teszik nagyon ez a nemzetközi közeg, többségben indiaiak, egyiptomiak, helyi arabok és fehérek (angolok, ausztrálok, kelet-európaiak – talán ilyen sorrendben is). Furi, de 2-3 nap alatt hozzá lehet szokni, épp ma mondtam ebédnél a srácoknak, hogy már teljesen természetesen jövök-megyek itt a sokféle nemzetiségű embertömegben…
Ha már az ebédnél tartunk megemlítem kicsit a munkahelyi menzát. Általában 4 féle meleg étel van, egy csirkés, egy halas, egy marhás, amihez rizs, krumpli vagy párolt zöldség kérhető köretnek, illetve egy vmilyen tésztaétel. Legnagyobb örömömre van egy hatalmas salátabár is vagy 20 féle különböző zöldséggel illetve kevert salátával, humusszal, padlizsánkrémmel illetve mellette elhelyeztek még egy szendvicses részleget is, mert azt már tapasztaltam korábban is, hogy vannak nemzetek, akik ebédre csak egy szendvicset esznek, nekik a vacsora a fő étkezés, anya meleg vacsorával várja őket, ebédre meg csak bekapnak egy szendót. Na azért itt a szendvicsek sem „egyszerűek”, gyakorlatilag te magad választhatod ki szintén vagy 15-20 féle „feltétből”, hogy mik kerüljenek a friss bagettbe.
Eddig 3-szor ebédeltem itt lenn és 20-40 QR (1200-2400Ft) között fizettem, ami sztem nem vészes.
Ha már az áraknál tartunk, kétszer vásároltam már a korábban említett Carrefourban, és mindkétszer azt tapasztaltam, hogy teljesen megfizethető árak vannak, ha okosan válogat az ember, mert pl paradicsomból van vagy 4 fajta, 3 QR/kg-tól 22 QR/ kg-ig, és ennél még nagyobb a differencia bizonyos tejtermékeknél, vagy akár a tojásnál.
Arról már korábban is írtam, h bődületes a választék, én imádom a sajtokat például, hát itt aztán mindenféle sajtok vannak, piros és zöld sajtot is láttam, a 7-8 QR-tól (400-500 Ft) 25-30 QR-ig (1300-1900 Ft).
Már megint elkanyarodtam a munkahelytől (ma úgy látszik nem vagyok olyan összeszedett, mint szombaton :), pedig azért még lenne mit mesélnem…
Például a „teaboy”-ról, itt ugyanis ilyen is van, minden emeleten vagy 1-2 dedikált, többnyire nepáli, sri lankai fiúcska, akik frissen vasalt egyenruhában járnak-kelnek az emeleten és az a dolguk, hogy időnként megkérdezzék, hogy kérsz-e valamit, és akkor ő szépen elmegy a konyhába, elkészíti és tálcán (nem viccelek, ezüst tálcán) odahozza neked és széles mosoly kíséretében leteszi az asztalodra. Na de ne képzeld, hogy egy szimpla IKEA-s bögrében hozza ám ki a tejeskávét, vagy teát, hanem csodálatos festett porcelán csészében, csészealjjal együtt, ahogy kell!
/Le is fotóztam, lsd fenn./ Amúgy ha éppen olyankor szomjaznál meg, amikor a teaboy nem jár feléd, akkor neki is van egy melléke, rácsörögsz és bemondod, hogy mit kérsz. Naaa milyen??
Ja és a cégnek van „saját márkájú” ásványvize, úgyhogy mi Qtel vizet szívunk magunkba napközben, remélem, hogy nem a csapvizet palackozták be rafkósan 🙂 Bár eddig megúsztam a 3 napot különösebb „baleset” nélkül 🙂 De ami késik, az várat magára!
Na de komolyra fordítva a szót: eltekintve az első 1-2 bekezdésben taglalt „hiányosságoktól”, nagyon is pozitívak az első benyomásaim az új munkahelyemről. Tegnap leültem a főnökömmel face 2 face, mik az ő elvárásai, elképzelései, mik az enyémek, nagy megnyugtatásomra elmondta, hogy ő gyakorlatilag szabad kezet ad nekem, mivel ez a pozíció (az enyém) most lett kiemelve, ergo részben új, úgy lehet alakítani, ahogy szeretném, ehhez 2 embert is kapok, akikből, az egyik már gyakorlatilag előttem pár nappal meg is érkezett (házon belülről pályázott át), a másik érkezőben… Szóval van kihívás, van rengeteg feladat, van hozzá segítség, meg még hagynak is szabadon dolgozni, hááát azt hiszem ennél szebbet álmodni sem lehet, ráadásul olyan kedves és már-már zavarba ejtően dícsérő szavakkal mutatott be a team-nek, hogy azt éreztem, jajj ne tedd ezt velem, mert azt gondolják majd, hogy én vagyok nagy fehér isten(nő), aki jött a nagy messzeségből, zsákjában a nyugati üzleti szemlélettel, komoly, nagy árazási stratégiákkal, stb és majd hatalmas várat épít itt a sok homokból!!! Na de viccet félretéve természetesen jól esett ez a kedves fogadtatás, kinek nem esne jól, és azt érzem, h tele vagyok lelkesedéssel, tervekkel, elképzelésekkel, már jár az agyam, hogy és hol kellene kezdeni és ez NAGYON JÓÓÓÓÓ ÉRZÉS, olyas valami, amit már rettentően nélkülöznöm kellett az elmúlt 1-2 évben!
Úgyhogy most már tényleg csak azt várom, hogy megkapjam végre azt a q…-tel-es laptopomat, és elkezdődhessen végre az, amiért ide jöttem…
Rettentő sok mindenről tudnék amúgy még írni, de lassan lekopik a zselé a körmömről (nektek meg a retinátok a sok olvasástól), elég terjedelmesre sikeredett a mai írásom…utólag is elnézést az össze-vissza egyik-témából a másikba ugrabugrálásért, ez ma így sikerült, lesz ez még így se!!
Na mára búcsúzom, legközelebb igyekszem még érdekesebb témákról hírt adni, pl. a helyi közlekedési „jellegzetességekről”, autókról, a csapból folyó víz minőségéről és egyéb témákról, amikről időközben tudomást szerzek… Sokminden bennem maradt, de hagyni kell témát legközelebbre is!